A beavatkozást szimfiziotómiának nevezték, amelyet ma már nem alkalmaznak.
Körülbelül 30 évvel Aitken és Jeffray találmánya után egy Bernhard Heine nevű német gyermek kezdett kísérletezni orvostechnikai eszközökkel. Heine orvoscsaládból származott, nagybátyja, Johann Heine például művégtagokat és ortopédiai eszközöket gyártott, így gyermekkorának nagy részét azzal töltötte, hogy megtanulta, hogyan kell különböző ortopédiai eszközöket készíteni.
Míg nagybátyja az ortopédia technikai oldalára összpontosított, Heine orvostudományt tanult. Miután sebészeti képzést szerzett, Heine ortopéd sebészetre szakosodott. Ekkor látta meg a módját, hogy orvosi képzését technikai készségeivel ötvözze.
1830-ban Johann Heine feltalálta az oszteotómot, vagyis láncos csontvágót, amely a mai modern láncfűrészek közvetlen elődje.
Johann Heine gondosan mérlegelte találmányának orvosi alkalmazásait, ezért különféle műtétekhez kezdték használni.
Heine a lánc széleire védőburkolatokat szerelt fel a környező szövetek védelme érdekében, így a sebészek ezentúl úgy tudták bemetszeni a koponyát, hogy közben nem keletkeztek csontszilánkok és nem sérült meg a lágy szövet. Ez jelentősen megkönnyítette az összes olyan orvosi beavatkozást, amely csontvágást igényelt, például a 19. századi amputációkat.
A láncos csontvágó megjelenése előtt a sebészek kalapáccsal és vésővel végezték a végtagamputációt. Alternatív megoldásként amputációs fűrészt is használhattak, amely rázkódással járt. Az orvosi láncfűrész leegyszerűsítette az eljárást és javította az eredményeket.
Fotó: pinterest
A beavatkozást szimfiziotómiának nevezték, amelyet ma már nem alkalmaznak.
Körülbelül 30 évvel Aitken és Jeffray találmánya után egy Bernhard Heine nevű német gyermek kezdett kísérletezni orvostechnikai eszközökkel. Heine orvoscsaládból származott, nagybátyja, Johann Heine például művégtagokat és ortopédiai eszközöket gyártott, így gyermekkorának nagy részét azzal töltötte, hogy megtanulta, hogyan kell különböző ortopédiai eszközöket készíteni.
Míg nagybátyja az ortopédia technikai oldalára összpontosított, Heine orvostudományt tanult. Miután sebészeti képzést szerzett, Heine ortopéd sebészetre szakosodott. Ekkor látta meg a módját, hogy orvosi képzését technikai készségeivel ötvözze.
1830-ban Johann Heine feltalálta az oszteotómot, vagyis láncos csontvágót, amely a mai modern láncfűrészek közvetlen elődje.
Johann Heine gondosan mérlegelte találmányának orvosi alkalmazásait, ezért különféle műtétekhez kezdték használni.
Heine a lánc széleire védőburkolatokat szerelt fel a környező szövetek védelme érdekében, így a sebészek ezentúl úgy tudták bemetszeni a koponyát, hogy közben nem keletkeztek csontszilánkok és nem sérült meg a lágy szövet. Ez jelentősen megkönnyítette az összes olyan orvosi beavatkozást, amely csontvágást igényelt, például a 19. századi amputációkat.
A láncos csontvágó megjelenése előtt a sebészek kalapáccsal és vésővel végezték a végtagamputációt. Alternatív megoldásként amputációs fűrészt is használhattak, amely rázkódással járt. Az orvosi láncfűrész leegyszerűsítette az eljárást és javította az eredményeket.