Szétforgácsolódunk a rengeteg teher alatt - Mit tehetünk, hogy ne égjünk ki?

Van megoldás

Mit tegyünk? Ne hallgassuk meg családunkat, szeretetteinket? Ne találkozzunk barátnőnkkel, ne segítsünk szomszédainknak? Ezt is tehetjük, de boldogabbak nem leszünk. Jó adni, jó segíteni, jó erősnek lenni. Ám mindennek helye, ideje, és Rendje van! Ha megfigyeljük a Világmindenséget, látjuk, hogy egyensúlyra törekszik, ahol sok van, ott lead, ahol kevés, ott felvesz.

Reggel nem tovább adni az éjjel magunkba szívott energiát épp akkora hiba, mint este, mikor már le vagyunk merülve, még más „zsákját” is vállunkra véve összeomlani! Ha van, adjunk, ám ha nincs, ne akarjunk adni! Nem kell cipelni senki problémáját, mert annak a vége az összeomlás, amit később, esetleg betegen, bennünket kiszolgálva úgyis visszaveszünk! Ha estére még van annyi kapacitásunk, hogy meg tudjuk hallgatni párunk problémáit, hallgassuk meg, de ennyi! Ne vegyük a vállunkra! Valójában - nem is tudjuk, hisz senki „vaját” nem tudjuk a magunkén kívül „kiköpülni”. Már az is nagy segítség, ha van erőnk meghallgatni, hisz a bent levő feszültségek így kijöhetnek szavak formájában.

Barátainkkal akkor találkozzunk, mikor jól vagyunk, tudunk figyelni! Addig legyünk panaszáradataikkal, amíg nem merülünk le teljesen! Mi se tegyünk terhet másokra! Két energiával feltöltött ember úgy beszélget, hogy „dobálja a labdát” egymásnak, s nem csak az egyik nézi, ahogy a másik pattogtatja, belefáradva a mozgáshiányba.

Szomszédunknak is segítsünk – ha van miből! Ha csak „kicsink” van, akkor ahhoz mérten vállaljunk feladatot - bár a másik hálája nagy erőt adhat, akár egy nagyobb projekt megoldásához is. Ám ha nincs miből adnunk, ne ámítsuk magunkat, hogy van, hogy erősek vagyunk! Előbb –utóbb láthatóvá válik álszentségünk, akár egy hangos szóban, akár önmagunk ágyba döntésével.

Minden embernek megvan a maga „zsákja”, melyet cipelnie kell, melynek feladatait meg kell oldania. Minden zsák egyénre szabott, át nem ruházható, át nem vehető! Egy- egy alkalommal átmenetileg lehet tartani a másikét is, hogy időt nyerjen, hogy szusszanjon, hogy feltöltődjön. Mi se terheljük szeretteinket a magunk problémáival, s merjük mondani, hogy most nem tudunk figyelni, adni – ha már kezdünk lemerülni!

Szeretet ez? Igen. Ez az igazi szeretet! Mikor figyelünk a másikra, de figyelünk magunkra is. Merjük mondani, hogy – most ne, mert fáradtak vagyunk, s tudjunk figyelni, hogy most ne, mert szerettünknek csendre van szüksége, töltődnie kell.

Nálatok hogy van? Figyeltek egymásra?

Fotó: Good Housekeeping