Lifestyle

Tízmillió forintot nyert, de ebből csak hatot kapott meg a Legyen Ön is milliomos! első női győztese

Juhászné Hajdu Anikó volt a legendás kvízműsor első olyan női játékosa, aki nagyobb nyereménnyel távozhatott a megmérettetés után. A nő 24 évvel a fényes diadal után árulta el, hogy nem is kapta kézhez a teljes összeget.

"A pénzből ki tudtuk fizetni a hitelt"

2000-ben tízmilliós nyereménnyel távozott a Legyen Ön is milliomos! című népszerű kvízműsor stúdiójából Juhászné Hajdu Anikó, aki nemrég a Blikknek adott interjút, melyben elárulta, hogy a férjével a hitelüket törlesztették az összegből, illetve saját vállalkozásuk elindításához vásároltak különböző technikai eszközöket. "Akkor még fiatal házasok voltunk a férjemmel, két és fél éve született a kislányunk, mindenből tartozásunk volt, a pénzből ki tudtuk fizetni a hitelt. Másodállásban egy helyi tévénél dolgoztunk, de akartunk egy saját vállalkozást indítani. Én azóta is újságíróként dolgozom, a nyereményből vettünk kamerát, technikát, egyebeket. Ez a vállalkozás a mai napig megy, Csongrádon az önkormányzati lapnak vagyok a felelős szerkesztője. Magyarán az álmunkat valósítottuk meg belőle" - mesélte Anikó, aki azt is elárulta, hogy nem a teljes, 10 millió forintos nyereményösszeget kapta kézhez, hiszen abból 4 millió forintot le kellett adóznia.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

17 év telt el azóta, hogy Cserey Gábor első és utolsóként megnyerte a Legyen Ön is milliomos! 40 millió forintos főnyereményét. Se előtte, se utána senkinek sem sikerült. Most elmondta, miben változtatta meg az életét a nyeremény, válasza megdöbbentő.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!
Christmas
Ki ne fogyasztana örömmel az adventi időszakban egy kis gőzölgő, ínycsiklandó forralt bort? Ráadásul most mutatunk egy kiváló receptet, amit gyerekjáték elkészíteni otthon, így ha nincs kedved, még a...
Lifestyle
A hajszárító alapdarab, amely csodás tincseid szárazzá varázsolására alkalmas. De tudtad, hogy a háztartás más területein is igazi jolly joker lehet? Máris mutatjuk, a hajápoláson túl milyen hasznos...