Állásra jelentkezett a nő, 8 év hallgatás után olyan választ kapott, hogy majdnem elájult a meglepetéstől

Zoe Johnson tanárnő még 2013-ban írt levelet egy iskolának, melyben azt tudakolta, van-e megüresedett oktatói állás az intézményben. Üzenetére nyolc éven keresztül semmiféle válasz nem érkezett.
Amikor hiába várod, nem jön válaszlevél
Végtelenül bosszantó tud lenni, ha az ember jelentkezik egy ígéretesnek tűnő álláshirdetésre, de ahelyett, hogy egy-két héten belül választ kapna, az adott vállalat/intézmény mély hallgatásba burkolózik. Az ilyesmi már csak azért is idegőrlő, mert a pályázó ezekben az esetekben még azt sem tudja pontosan felmérni, hogy vajon alkalmasságának vélt hiánya miatt maradt el a reakció, vagy esetleg azért, mert rengeteg más érdeklődő is jelentkezett, s a pályázatok közötti szelektálás így nagyon időigényessé vált. Egyvalami viszont biztos: a hirdetés feladója részéről cseppet sem baráti gesztus, ha még annyival sem tiszteli meg az álláskeresőt, hogy küld számára egy rövid üzenetet, melyben értesíti a pályázata sikertelenségéről. Apró gesztusról van szó, a levél megírása sem igényel sok időt és energiát, a jelentkező számára viszont fontos visszajelzés is lehet.
Vannak persze extrém esetek is: bizony előfordulhat, hogy mégis megérkezik a várva várt válaszlevél, de csak több éves késéssel. Örkény-novellába illő szituáció? Meglehet, de tudjuk jól, hogy a valóság néha nyakatekertebb és furcsább históriákat produkál, mint a legélénkebb képzelettel megáldott írók.
Zoe Johnson tanárnő még 2013-ban írt levelet egy, az otthonához közel eső iskolának, melyben arról szeretett volna tájékoztatást kapni, hogy van-e megüresedett pedagógusi hely az intézményben. Igen ám, csakhogy üzenetére semmiféle reakció nem érkezett - egészen 8 éven keresztül.
Lapozz tovább, a sztori a galériában folytatódik!


































