Betegség, csalás, gyilkosság – A nyári olimpiák 3 legnagyobb botránya

Tűkön ülve várjuk, hogy június 23-án elstartoljon a Covid-19 miatt átütemezett 2020-as tokiói olimpia. Addig is visszamentünk kicsit az időben és összeszedtük a három legdurvább botrányt a nyári olimpiák történetéből. Volt itt minden, amit csak el tudunk képzelni: epilepsziát okozó reklámok, durván elbukott doppingtesztek és sajnálatos terrortámadások sorozata is. Kíváncsian várjuk, milyen meglepetéseket tartogat az idei esemény.

Világméretű botrányok

A koronavírus-járvány miatt számos esemény maradt el 2020-ban, köztük a tokiói olimpiai játékok is. A világverseny két nap múlva kezdődik, a megmérettetéseken természetesen hazánk legkiválóbb sportolói is képviseltetik magukat. A versenyzők teljesítményén túl a formaruháikra is nagy figyelem szegeződik, azokat itt tudjátok megnézni. Alig várjuk, hogy beszámolhassunk nektek a történésekről és reményeink szerint a magyar olimpiai érmekről is – meg persze az esetleges botrányokról, hiszen abból sose volt hiány. Amíg várakozunk, összeszedtük nektek az ötkarikás játékok történetének három legdurvább botrányát. Meglepő módon nem csak a lebukott doppingosoktól volt sokszor hangos a sajtó.

Lapozz, a cikk a következő oldalon folytatódik!

Leadfotó: Pinterest, Fotó: Instagram

Epilepsziás rohamot okozott a 2012-es logó

Világszerte közel 2,5 millióan lehettek veszélyben a 2012-es londoni olimpia első logó tervétől, ugyanis az egyik, ehhez köthető reklámfilm másodpercenként húsz színváltása többeknél epilepsziás rohamot okozott. Nagy-Britannia szörnyülködött a 400 ezer fontért tervezett embléma miatt, az orvosok aggódtak, az érintettek tömegesen tiltakoztak. A videómegosztókat ellepték a vicces verziók, a BBC pedig alternatív logókat rajzoltatott az olvasókkal. Lord Sebastian Coe, a szervezőbizottság elnöke a bemutatón büszkén mondta, nem a szokásos unalmas vállalati emblémát készítették, hanem valami mozgalmasat, kifejezőt, ami megmarad az emberekben. Két nap telt el, és már be akarták tiltani, a gopetition.com oldalon pedig több százezren aláírták a logót ellenző kérvényt. Így is lett. Az szervezőbizottság szóvivője később azt nyilatkozta, a panaszok után azonnal levették a kisfilmet az olimpia hivatalos weboldaláról, megvágták, az eredeti változatot pedig soha többé nem tették elérhetővé. Utóbbival mondjuk nem jártak sikerrel, a youtube-on és más videómegosztó oldalakon mai napig elérhető a felvétel.

Lapozz, a cikk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: Pinterest
Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Fekete Szeptember

Az olimpiák történetének legkegyetlenebb merénylete 1972. szeptember 5-én történt Münchenben. A Fekete Szeptember nevű arab terrorista csoport tizenegy izraeli sportolót gyilkolt meg. A csoport nyolc tagja hajnalban hatolt be az olimpiai faluba. Kilenc izraeli sportolót túszul ejtettek, kettőt pedig, akik még a behatoláskor ellenállást tanúsítottak, azonnal lelőttek. Kora reggel tárgyalások kezdődtek a túszejtőkkel, akik közölték: ők palesztinok, és foglyaik életéért cserében 234 bebörtönzött terrorista szabadon engedését követelik, maguknak pedig szabad elvonulást, ellenkező esetben kivégzik a túszokat. Az épületet mesterlövészek vették körül, az eseményeket pedig közvetítették a televíziók. A német kormány felvette a kapcsolatot Izrael kormányával, amely megtagadta a követelések teljesítését. Minthogy a sportolóknak otthont adó házban lehetetlen lett volna egy szabadítóakciót lebonyolítani, a németek megpróbálták húzni az időt és csapdát állítottak. Megállapodtak a terroristákkal a szabad elvonulás feltételeiben; abban, hogy egy Lufthansa-járat Kairóba szállítja őket és foglyaikat. A terroristák azt remélték, az izraeli kormány ott már hajlandó lesz tárgyalni velük. Este az olimpiai faluból két helikopter vitte a repülőtérre a Fekete Szeptember fegyvereseit és a túszokat. A rendőrség csak későn fedezte fel, hogy nem öt, hanem nyolc fegyveresből áll a csoport, így nincs elegendő számú mesterlövész a tervezett túszmentéshez, ám a mentőakciót ennek ellenére megkezdték. A mesterlövészek tüzet nyitottak a merénylőkre, a többórás tűzharc a tévékamerák előtt zajlott. A mentőakció tragikus véget ért, a terroristák felrobbantották a túszokat szállító helikoptert, így mind a tizenegy sportoló életét vesztette.

Lapozz, a cikk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: Pinterest

Minden idők leghíresebb doppingesete

Kétség kívül ez lett az 1988-as szöuli olimpia első számú sztorija. A 100 méteres férfi síkfutás döntője után bukott le a szédületes, 9.79-es világcsúccsal győztes kanadai Ben Johnson, aki szinte legyőzhetetlennek tűnt, a rajtnál kilőve meglepő előnyre tett szert, simán verte a mezőnyt, benne a címvédő amerikai Carl Lewist. A finálé utáni doppingvizsgálat viszont sztanozololt mutatott ki a szervezetében, ami miatt két nappal később diszkvalifikálták. Az arany Lewisé lett, Johnsonnak pedig nemcsak ettől, de 1987-es római világbajnoki címétől és az ott futott 9.83-as világrekordtól is meg kellett válnia, miután bebizonyosodott, hogy a kanadai sprinter 1981 és 1988 között módszeresen doppingolt. A szöuli döntő nyolc futója közül korábban vagy később hatnak (még Lewisnak is!) volt afférja különböző tiltott teljesítményfokozókkal.

Tokióban 12 évesen már, 66 évesen még lehet olimpiai érmet nyerni.

Fotó: Pinterest

Oldalak

Lifestyle
A legfrissebb kutatás rávilágít, hogy a magyarok adakozó kedve nyáron hág tetőfokára, ha borravalóról van szó, és a szórakozóhelyek vendégei a legbőkezűbbek.
Christmas
A celebritás 2024 végén is mutatott egy fotót az Instagramon a teljes ünnepi díszben pompázó fenyőfájáról, s e hagyományhoz az idén is hű maradt.
Egészség
A szuperélelmiszerek iránti rajongás évről évre erősödik, hiszen egyre többen keresik azokat a természetes alapanyagokat, amelyek kis mennyiségben is látványos hatással lehetnek a szervezetre. A...
Sztárok
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei...
Lifestyle
A karácsonyfa helye nemcsak esztétikai kérdés. A Feng Shui szerint van egy pont a lakásban, ahol a fa kifejezetten kedvezőtlen energiákat indíthat el – és sokan pont oda állítják.
Lifestyle
Elvileg pihenés, gyakorlatban túlélőtúra. Az ünnepi családi és baráti összejövetelek sokaknál nem feltöltenek, hanem kimerítenek – és ennek nagyon is konkrét oka van.