130 éve őrizzük a lángot: különleges évfordulót ünnepel idén a magyar sport

A MOB december 19-én ünnepli fennállásának 130. évfordulóját. A Magyar Olimpiai Bizottság méltóképpen kíván megemlékezni az évfordulóról.
A jelen és a jövő szervesen összenő az élsporton keresztül
130 éve őrizzük a lángot – hajrá, magyarok! – ez a szlogenje az idén 130 éves Magyar Olimpiai Bizottság kampányának, amely hétfőtől óriásplakátokon, a hónap közepétől pedig úgynevezett citylightokon is megjelenik az ország, illetve utóbbi esetében a főváros különböző pontjain – írja az MTI.
Nyolc sportág, tizenhat sportoló, a múlt, a jelen és a jövő találkozása az élsporton keresztül – az olimpiai értékek által.
Gyulay Zsolt és Kopasz Bálint, Hosszú Katinka és Rasovszky Kristóf, Kásás Tamás és Vogel Soma, Schmitt Pál és Siklósi Gergely – ez a négy páros jelenik meg keddtől az óriásplakátokon – tájékoztatta a MOB az MTI-t.
Hogy melyik sportágak és melyik sportolók szerepelnek majd a városi plakátokon, az egyelőre titok. A MOB jelezte, hogy tradicionális magyar sikersportágak képviselőit kérte fel, legyenek a kampány főszereplői, amely egyrészt tiszteleg a magyar olimpiai sikerek előtt, másrészt megköszöni a 130 éve tartó szurkolást a magyar sportszerető közönségnek, harmadrészt pedig fejet hajt a mindenkori támogatók előtt azért, hogy a Magyar Csapat mögött állnak.
A plakátokon a már visszavonult olimpiai bajnok meggyújtja a jelen bajnokának fáklyáját a szurkolókkal zsúfolásig megtelt stadionban, amit a „jövő bajnoka” áhítattal figyel. Ebben a képben benne van a múlt tisztelete, a jelen megbecsülése és a jövő fontosságának hangsúlyozása – olvasható MOB közleményében.
A MOB december 19-én ünnepli fennállásának 130. évfordulóját, amelyről méltóképpen kíván megemlékezni, és ez az első lépés.
Hozzátette, személyesen is büszke arra, hogy ennek részese lehet.
„Ezek a plakátok nemcsak a múlt eredményeire utalnak, hanem jövőbe vetett hitünket is kifejezik, azt, hogy a láng, amit őrzünk, nem csupán az olimpia szimbóluma, hanem a hité is, hogy közös értékeink mentén továbbra is újabb és újabb generációkat tudunk inspirálni a sportra, a fair play szellemében megvívott csatákra” – fogalmazott a MOB elnöke.


























