Lifestyle

Rangidős érettségiző: 71 évesen tett emelt szintű vizsgát Károly bácsi, szeretne továbbtanulni

A magyar bácsi az unokáit szerette volna ösztönözni azzal, hogy leteszi az emelt szintű vizsgát. Bár a családja eleinte ledöbbent a terveit hallva, olyan jól sikerült a nagypapa érettségije, hogy ösztöndíjas lehet az egyetemen.

Öreg diák, nem vén diák

A szekszárdi Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium legidősebb érettségizője Kovács Károly lett, aki hetvenegy évesen tett emelt szintű érettségi vizsgát történelemből – adta hírül a Teol.

Kovács Károly elmondása szerint az unokáit szerette volna motiválni az emelt szintű érettségi elvégzésével, valamint betegségéről szerette volna elterelni figyelmét. Nyolc évvel ezelőtt ugyanis daganatos betegséget diagnosztizáltak nála, akkor az orvosok azt mondták, hogy legfeljebb három hónapja van vissza. Mivel idős kora miatt most már nem tud annyit dolgozni, hogy leterhelje magát, azért hogy ne forduljon magába esténként, amikor nagy fájdalmai voltak, elővette a gyerekkora óta kedvenc olvasmányát, a történelemkönyvét, és azt olvasgatta. „Engem az emelt szintű érettségi vitt előre” – állítja Károly bácsi.

Mindig is szerette a történelmet, de mivel nagyszülei nevelték fel, nem volt lehetősége a továbbtanulásra. Károly bácsi 1978-ban levelezőn érettségizett Palánkon munka mellett, így családja tavaly nagyon meglepődött, mikor elmesélte emelt szintű érettségire vonatkozó terveit. „Amikor meghallotta a családom, hogy mire készülök, képletesen szólva, dobtak egy hátast. Nem gondolták, hogy komolyan szeretném megcsinálni a vizsgát. Úgy néz ki, most már nincs rák a szervezetemben, bár egy szövettan eredményére várok jelenleg. A betegséget tanulással ellensúlyoztam” – mesélte a portálnak az idős úriember.

Jó eredménnyel zárta vizsgáját, így szeretne egyetemre menni. Nemcsak tervezgeti, már kiszámoltatta pontjait is: háromszázhuszonkét pontot szerzett, ami alapján államilag támogatott nappali tagozatos képzésen is lehetősége lenne továbbtanulni. Felvételiznie sem kéne a tanítóképzőbe, azonban a mostani szabályozás szerint alá kellene írnia egy hallgatói szerződést, ami azt jelenti, hogy az államilag támogatott féléveivel azonos mennyiségű időt kéne tanítania a diploma megszerzése után. „Azt tanácsolták, hogy írjak egy méltányossági kérelmet megcélozva csak az alapfokot, így nagyon remélem, hogy sikerül elérnem az álmomat” – fogalmazott az ország legidősebb sikeres érettségizője.

Fésüs Júlia fotója időről-időre megjelenik a régi fényképekkel foglalkozó Facebook csoportokban. Kiderült, mi áll a megható kép mögött.

Leadfotó: MTI/Varga György

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.
Fashion&Beauty
Szinte minden alkalomhoz passzol és feldobja a leghétköznapibb outfitet is.