Lifestyle

Langyos tej, ostoba darálás és fanyalgás a Sound utolsó éjszakáján

Bármi legyen is az igazság, ez a szubjektív napló töményen 18-as karikás olvasmány, bizonyos szempontból – én az iróniára tippelnék - viszont felettébb szórakoztató. Még akkor is, ha végül oda jutottunk, hogy Bede Márton minden bizonnyal gúnyt űz mindenkiből, testi valójában pedig valószínűleg itt sincs a fesztiválon. Hiszen emberi szervezet ilyen tetemes mennyiségű és kémiailag sokrétű csap(at)ást nem élhet túl, meg különben is, másképpen hogyan tudna ennyit, viszonylag rendszeresen és összeszedetten (alig-alig akadtak például elütések) posztolni?!

A zökkenőmentes bejutás után (a bejáratnál tényleg nem vitték túlzásba a motozást, na nem mintha bármi illegális szert próbáltunk volna meg becsempészni) néhány perc alatt megszereztük a sajtó képviselőinek járó karszalagjainkat.

Palvin Barbit sehol sem találtam

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Ez arra is feljogosított bennünket, hogy a forró porban taposás helyett a közel félezer négyzetméternyi kivetítővel ellátott, nagyszínpad mellett felhúzott, exkluzív VIP-részlegben hűsöljünk kényelmes, fehér kanapékon üldögélve, frissen csapolt, jéghideg Heineken sörünket kortyolgatva, miközben körülöttünk hazánk celebjei sürögtek-forogtak.

Herczeg Zoltán volt az első, akit kiszúrtam a pultnál, de láttam Debreczeni Zitát is a barátnőivel, viszont Palvin Barbarába nem sikerült belebotlanom, pedig a hírek szerint tisztességgel végigtolta mind a négy napot! Miután szusszantunk egy keveset élvezve a nem mindenkinek kijáró kényelmet és tágasságot, újabb telefon következett: kiderítettük, hol is vesszük át a titokzatos hölgytől Zoltán barátom csodával határos módon megtalált és megmenekített mobilját.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„Gyertek a Finlandia bárba, fekete felső lesz rajtam, ez alapján felismertek majd”, mondta a magát egyelőre megnevezni nem akaró, ismeretlen hölgy, mi pedig nekivágtunk, hogy beteljesítsük sorsunkat és találkozzunk vele. Sétánk során megint szembesültünk azzal a vitathatatlan ténnyel, hogy a szervezők a megszokottnál és az elvártnál is tényleg többet adnak a közönségnek.

Úszó szigetek és lebegő stég-komplexumok

A látványos bárok, egyedi installációk és impozáns programhelyszíneken túl idén ugyanis a Balaton vízfelületén úszó szigetek és stég-komplexumok is lebegtek, semmihez sem hasonlítható atmoszférát teremtve ezzel az ott mulatóknak.

Gréta, a rejtélyes telefonáló és barátnője, Eszti, aki végül is megtalálta a vonaton hagyott készüléket, Zalaszentgrótról érkeztek a fesztiválra, jutalmuk pedig nem csak egy különleges, rózsaszínű vodka-koktél volt, hanem az is, hogy példaértékű becsületességüknek örök emléket állítva beleírtam őket személyes hangvételű beszámolómba. (Látjátok, megmondtam! :)

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.