Lifestyle

Pont olyan keményen kérdez, mint amilyen zenét hallgat - interjú Lakatos Melindával

A Femcafe.hu Sztárok, valamint Bed&Love rovataiért felel a szerkesztőség legvagányabb tagja, aki szociológusként remek emberismerő, újságíróként tökéletesen kiaknázza a szakma lehetőségeit, kedvességénél pedig csak a rock iránti rajongása erősebb. Általában Lindi ül a mikrofonnak ezen a végén, de most mi kérdeztük őt a munkájáról, a karácsonyról és jótékonyságról.

Advent a Femcaféval

Adventi sorozatunkban a Femcafe.hu szerzői egymást kérdezik karácsonyról, gyerekkorról és arról, miért jó jónak lenni. Ezúttal Huszár Bianka vezető szerkesztő kérdezi a Sztárok és a Bed&Love rovatok vezetőjét: Lakatos Melindát.

Egy cuki, szőke, göndör hajú kislány van előttem, aki már gyerekként is nagyon stramm volt, és soha nem sírt semmiért. Az biztos, hogy téged ismerve inkább egy rockzenekarba képzelnélek felnőttként, mintsem laptop mögé. Tűnödöm, hogy vajon kicsiként is az volt-e az álmod, hogy egyszer majd az ország egyik legnépszerűbb online női magazinjánál kulcsszerepet töltesz be...

Úgy érzem, kissé felértékeled a jelentősségemet, de azért nagyon jól esik, hogy így gondolod! (nevet) Épp mostanság néztük vissza a régi, családi házi videókat, tudod, születésnapok, keresztelő, karácsony és magam is meglepődtem, de tényleg egészen kemény kiscsajnak tűntem, pedig én úgy emlékeztem, hogy raplis gyerek voltam! A zenei kötődésem már ekkor egyértelmű volt, az első emlékem, hogy a szüleim szobájában fel-alá rohangálok Billy Idol Rebel Yell albumára. Az iskolában azonban lett egy másik nagy szenvedélyem, az olvasás, később pedig az írás. Már általánosban újságot gyártottam egyszemélyes szerkesztőségként, sok verset is írtam, ezeknek köszönhetem, hogy felvételt nyertem a belváros egyik jónevű gimnáziumába. Eredetileg ének- és magyar szakos tanárnak készültem, majd mivel erről a tervemről mindenki lebeszélt, jó darabig énekesnő szerettem volna lenni. Magánénekre jártam, kórusoztam, majd budapesti zenekarokhoz csapódtam: a József Attila versek megzenésítésétől kezdve a Joan Jett tribute-ig.

A zene mellett irodalom fakultációra jártam. A gimi utolsó évében a HVG akkori újságírójának, Vajna Tamásnak a kurzusait látogattam, ő biztatott arra, hogy lenne ebben tehetségem, próbáljam meg. Arra is figyelmeztetett, hogy rengeteg jóképességű író hullik ki, mivel nagyon felkapott szak a kommunikáció- és médiatudomány, nem könnyű bekerülni, ezért a saját bevált receptjét követtem és végül szociológiát tanultam az egyetemen. Nagyon megszerettem ezt a tudományterületet, végül a mesterszakot is megcsináltam.

A szakmában te sokat televízióztál, és akik ebben dolgozunk tudjuk, hogy bár van átfedés az egyes szegmensek között, azért nagyon más a képernyőn helytállni, mint az online területet és piacot ismerni. A Femcafe előtt is egy TV-nél voltál, akkor történt a nagy váltás. Mi vonzott téged hozzánk?

A tévézésben sosem gondolkodtam, de úgy hozta az élet, hogy 20 évesen, másodéves egyetemistaként lehetőségem nyílt kipróbálni magam benne. A helyi televízió családias közössége hamar befogadott és olyan biztonságos és kreatív légkör vett körül, hogy bár nappali tagozatra jártam, akár napi 2-3 órát is ingáztam, hogy csak egy-egy anyagot kiscriptelhessek vagy leforgathassak. Öt évet töltöttem Szentendrén, nem lehetek eléggé hálás korábbi főnökömnek, Nagy Juditnak, hogy a kezembe nyomta a mikrofont, később pedig szerkesztőként, majd főszerkesztőként számított a munkámra. De hogy miért jöttem ide? Nos, bár szerelmes voltam a munkahelyembe, a helyi televíziók sosem voltak könnyű helyzetben a financiális oldalt tekintve sem, az egyetem után viszont kiszámíthatóbb megélhetésre volt szükségem, mert szerettem volna elkezdeni az önálló életemet. Felmerült bennem, hogy jó lenne kipróbálni magamat egy országos médiumnál. A nagymamám egyébként mindig női magazin újságírójaként képzelt el engem, be is vonzotta nekem. Köszönettel tartozom, amiért a korábbi főszereksztőnk, Sajószegi Veronika bizalmat szavazott nekem, és elkezdődött a "lila" pályafutásom, ami most már három éve tart.

Talán a szociológus éned miatt is van, hogy kivételes empátiával és kedvességgel fordulsz mindenki felé. Ez a szakma azért olykor kemény tud lenni, amit csinálunk, állandóan a kirakatban van, ebből kifolyólag megkívánja, hogy bírjuk a negatív kritikát. Volt valaha a pályád során olyan rossz visszajelzés vagy kudarc, amikor elgondolkoztál, hogy nem vagy jó helyen?

Van egy nagyon őszinte anyukám és két még nálánál is őszintébb öcsém, akik gondoskodtak arról az évek alatt, hogy jól kezeljem az ilyesmit! (nevet) Viccet félretéve, részemről adott, hogy soha, senki felett nem török pálcát, nem ítélkezem, így van ez akkor, ha ma egy terheltebb múltú hírességgel interjúzom, de akkor is így volt, mikor elítéltekkel készítettem beszélgetéseket a börtönben még az egyetem alatt. Újságíróként muszáj nyitottnak lenni és a legszélsőségesebb témákat is kíváncsian megközelíteni, de arra is rájöttem az évek alatt, hogy nem lehetek Teréz anya, a saját véleményem is fontos. Ha pedig az kell, akkor előveszem a határozottabb énemet, keményen 'bekérdezek', kihasználva azt, hogy benne van a munkaköri leírásomban az egészséges kötekedés. (nevet) Durva szakmai visszajelzést sosem kaptam, csak építő kritkákat, az olvasók viszont olykor elég cifrán tudnak megnyilvánulni egy-egy megosztóbb témájú cikk kapcsán. A legtöbben persze jót röhögök, az all time favourite a 'sátánivadék zugfirkász' volt, amit azt hiszem, egy Michael Jacksonról szóló, külföldi sajtóból átvett anyaggal sikerült kiprovokálnom. Nem baj ez, csak valaki tényleg csináltathana már nekem egy ilyen feliratú pólót! (nevet)

Az újságírásban képzeled el a jövődet? Ha festhetnél egy képet, hol tart az életed 10 év múlva, mi lenne rajta?

Nem tudok festeni, lehetne ezt a kérdést passzolni? (nevet) Régen nagyon tervezős voltam, de 2020 nekifutásból és váratlanul arcon rúgott. Nem volt könnyű ez az év, 10 éves távlatokba nem is merészkednék még egy vízió kedvéért sem. Nyilván jó lenne boldog, elégedett embernek lenni, bárhol is tartok majd és bármit is csinálok. Az biztos, hogy amíg nem lesz belőlem paralízises nagyi, addig írni fogok.

Én biztosan úgy ismerlek, mint a csapat egyik legjószívűbb és legkorrektebb tagját. Ha valakire igaz a mondás, miszerint jobb adni, mint kapni, az te vagy. Karácsony közeledtével ez a jelmondat talán még több értelmet nyer. Te szereted ezt az ünnepet? Mennyire változott meg gyerekkorod óta?

Pont a napokban beszéltük a nagynénémmel, hogy nagy mázlink van, mert a mi családunkban mindenki jól tud ajándékozni. Az otthoni karácsonyokról mégsem az ajándékok jutnak eszembe elsősorban, hanem a közös éneklés és gitározás a fa alatt, a sütés-főzés, fadíszítés és az idétlen pizsamákban és pulóverekben való fotózkodás, ami egyértelműen a két öcsém kedvence. (nevet) Eléggé giccsesen hangzik, de nálunk ilyen. Nagyon szeretem a családomat, a legtöbb dolog, amit teszek az életben, azért van, hogy ők büszkék lehessenek rám. Elképesztő mennyiségű szeretetben és odafigyelésben nőttem fel, ami az ünnepek alatt még koncentráltabb. Mindig együtt töltjük a szentestét ötösben, a szüleimmel és a két tesómmal, idén is így lesz és remélem, egészen az életünk végéig.

Ha már karácsony... ilyenkor az ember szívesebben ad olyanoknak is, akik rászorulnak. Nemrég a Femcafe is csatlakozott egy jótékonysági projekthez. Ez milyen élmény volt számodra?

Nagyon jó, de egyben felkavaró. Fogalmam sem volt róla, hogy több tonna élelmiszer kerülne a kukába évente, ha a Magyar Élelmiszerbank nem mentené meg ezeket a rászorulók számára. Mérhetetlenül bosszant az élelmiszerek pazarlása, mert nagyon elevenen él bennem, hogy a nagymamám milyen megrázó sztorikat mesélt az éhezésről, amit a 56 alatt átélt. Volt, hogy egy szem cukorkán osztozott a testvéreivel... Nem szólva a jelenség ökológiai hatásairól. Ma ott tartunk, hogy szemétbe dobjuk a kenyér felét, mert másnaposan nem esszük meg, vagy ha nincs kedvünk lefagyasztani a maradék főtt ételt, akkor gondolkodás nélkül kivágjuk a kukába. Önkénteskedni mindig nagyszerű dolog, szuper, hogy az új főszerkesztőnk, Kraszkó Zita propagálta ezt az ügyet, mert nagyon jó volt a szerkesztőséggel közösen sütni egy fontos akcióra irányítva a figyelmet.

Ha egy szóval kellene jellemezned a 2020-as éved, mi lenne az? (A Covid már foglalt.) És így a végére 2021 jelmondata is jöhet!

Te is tudod, hogy biztosan nem a Covidot mondtam volna! (nevet) Számomra az idei év a kiszámíthatatlanság és a szélsőségek éve volt, egyszerűen nem tudom hova tenni. Sem egyéni szinten, sem globálisan. A munkámban és a szórakozásomban is akadályoztatva voltam. Nem tudtam úgy interjúzni, mint a vírus előtt, nem jutottam el a tervezett koncertjeimre, fesztiváljaimra és pechemre még motorozni se tudtam. A történelmet mindig csak visszafelé tudjuk értelmezni, de élni, csak előre felé lehet. Úgyhogy 2021 szlogenje lehetne ez, hogy irány előre - bár jobban meggondolva, ez elég sztahanovistán hangzik. Mégis, most azt érzem, hogy egyszerűen elég volt a passzivitásból. Darwin megállapítása, hogy nem a legerősebbek, hanem a legrátermettebbek tudnak túlélni. A magam részéről szófogadó leszek, alkalmazkodom és igyekszem proaktív lenni - nagybetűvel és aláhúzva.

Csak úgy, mint mások, Lindi is imád utazni, tavaly ilyenkor egy tunéziai sajtóúton ismerte meg a helyi, kortárs divattervezőket. De munkája miatt járt már a Lyonban, Bovecben és Rijekában is.
Kattints a további képekért!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...