Lifestyle

Kiderült, milyen korlátozásokra számíthatunk, ha beüt a negyedik hullám Magyarországon

Milyen lesz a negyedik hullám Magyarországon?

Minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy egy negyedik hullámot is sikeresen átvészeljen az ország – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely elmondta, járványmatematikai modellek szerint valószínűleg a második hullámét sem érheti el majd a negyedik hullám csúcsa.

A lehetséges szigorításokról a kormányinfón annyi hangzott el, hogy mivel az egészségügyi ellátórendszer minden további nélkül kibírja az újabb hullámot, nem kell más korlátozásokra számítani, mint ami tavaly ősszel vagy idén tavasszal volt. Az fordulhat elő, hogy ismét megkövetelik, hogy csak a védettségi igazolvány birtokában lehessen majd bizonyos helyekre bemenni.

Jelenleg a védettséginek egyébként nincs nagy jelentősége, mert július eleje óta a szolgáltatások nagy részéhez nem szükséges, és már érvényben van az uniós igazolvány is az utazásokhoz.

Gulyás Gergely megjegyezte még, hogy a második oltás hiánya most is ellenőrizhető, de mivel csak három rendezvényformánál lenne rá szükség, ezért nem indokolt jelenleg.

Ma jelentik be, hány nézőt engednek majd be az ötkarikás játékokra.

Leadfotó: MTI / Illyés Tibor

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.