Lifestyle

Kísérleti koncertet tartottak, hogy felmérjék a tömegrendezvények biztonságát – Itt az eredmény

Spontán illegális bulit tartottak egy párizsi parkban

Eljárás indított a párizsi ügyészség egy, a Buttes-Chaumont parkban történt spontán bulizás miatt, amelyen a résztvevők nem tartották be a koronavírus-járvány miatti egészségbiztonsági előírásokat – jelezte kedden a vádhatóság.

A közösségi oldalakra felkerült felvételek szerint vasárnap délután több száz fiatal táncolt magasba emelt hangszórók körül, többségük nem viselt maszkot és nem tartotta be a védőtávolságot. A nagy felháborodást kiváltó felvételeken az látszik, hogy a parkban külön-külön piknikező fiatalok spontán módon elkezdtek táncolni a zenére.A BFM hírtévé szerint a parkban egy baráti társaság ünnepelt egy születésnapot zenehallgatás közben, és amikor a társaságból valaki megemelte a hangszórót, a zene odavonzott másokat is, és az egyre több odaérkező fiatal együtt elkezdett táncolni.

A felvételen jól látszik, hogy rendőrök is voltak a közelben, de csak azért kezdték el az embereket szétoszlatni, mert közeledett az éjszakai kijárási tilalom este 7 órai kezdete, és ezért felszólították a parkban tartózkodókat, hogy induljanak haza.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Didier Lallement párizsi prefektus kezdeményezésére az ügyészség mások életének veszélyeztetésének és hat főnél nagyobb kültéri gyülekezésben való részvétel gyanújával indított eljárást, ami 135 eurós pénzbírsággal sújtható. Gabriel Attal kormányszóvivő "elfogadhatatlannak" nevezte a történteket, és arra kérte a rendőrséget, hogy "találja meg a szervezőket" azért, hogy feleljenek az igazságszolgáltatás előtt.

Hozzáértők szerint idén még biztosan nem áll helyre a turizmus, és a fesztiválszezon is rendkívül bizonytalan – a Sziget főszervezője is azt mondta, hogy az a valószínűbb, hogy 2021-ben sem lesz megtartva az ország legnagyobb könnyűzenei rendezvénye. A külföldi nyaralás is kérdéses, ugyanis a kormány jelenleg még csak megfontolás szintjén sem gondolkodik a határzár feloldásán, és az utazásokra vonatkozó szabályok módosítását egyelőre nem tervezik.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Az Agymenők imádott Pennyje, Kaley Cuoco pár hete még nagy pocakkal ragyogott a BAFTA Tea Partyján, most pedig már élete is adott a második gyermekének is.
Egészség
Ennyiszer kellene porszívózni, hogy ne okozzon egészségügyi kockázatot a szőnyeg.
Fashion&Beauty
Amikor ma a magas sarkú cipőre gondolunk, a legtöbb ember lelki szemei előtt kecses női sziluettek, vörös szőnyeges gálák vagy az elegáns irodai szettek jelennek meg. A tűsarok a nőiesség, a csábítás...
Lifestyle
Teljesen más teregetési módszert kell bevetni a mosás után, mint amit eddig alkalmaztunk.
Lifestyle
Bár a ducibb újszülötteket gyakran tekintik az életerősnek, és a magas születési súly önmagában nem jelent betegséget, ugyanakkor a legújabb kutatások szerint összefüggés lehet születés súly és a...