Könyv jelent meg Keleti Ágnesről, a legidősebb olimpiai bajnok tornásznőről

100. születésnapjára készült
Mocsai Lajos, a bemutatónak otthont adó TE rektora kiemelte, hogy Keleti Ágnes az egyedüli magyar olimpiai bajnok, aki a TF színeiben lett ötkarikás aranyérmes. A tornász 1950 és 1954 között volt a TF Haladás versenyzője és ez idő alatt Helsinkiből egy arannyal tért haza. A másik négy bajnoki címet Melbourne-ben a Budapest Dózsa versenyzőjeként nyerte.
A bemutatót egyébként azért tették 9-ére, mert pontosan két hónap múlva lesz 100 éves Keleti Ágnes. "Ez a kiadvány több mint egy könyv, inkább egy Keleti 100 produkció, ugyanis egyidejűleg angol nyelven is megjelent és az interneten is olvasható" - mondta a rektor, majd felkérte Szabó Tündét, hogy a jeles évfordulóra készült emlékbélyeg 100-as sorszámú darabját adja át Bíró Rafaelnek.
A franciák legsármosabb szívtiprójának egyetlen lánya született.

























