Kegyetlen gyilkosság vagy véletlen baleset? Karen Silkwood tragikus élete és rejtélyes halála

A sztrájk

Három hónappal az új pozíciója után Karen Silkwood azon kapta magát, hogy csatlakozott a vállalat dolgozóihoz a sztrájkban. Az Olaj-, Vegyipari és Atomipari Dolgozók Szakszervezete (OCAW) jobb egészségügyi és biztonsági képzéseket és programokat, valamint magasabb béreket követelt a Kerr-McGee-től.

A sztrájk kilenc-tíz hétig tartott, de végül a sztrájkolók elismerték vereségüket, és Silkwood új, kétéves szerződéssel visszament dolgozni. Bár a sztrájkolók veszítettek, Kathlyn Gay Amerikai disszidensek című írása szerint a sztrájkkal kapcsolatos tapasztalatai nagy hatással voltak Silkwoodra: "A sztrájkban való részvétel, a részmunkaidős fizetésből való megélhetés egy ekkora cégnél, az OCAW tagsága, összekovácsolta a szakszervezethez való kötődését".

Végül a munkások úgy mentek vissza a Kerr-McGee-hez, hogy nem emelkedtek a bérek, nem javultak az egészségügyi és biztonsági intézkedések, és nem javult a képzés. És amikor a Kerr-McGee 1974 tavaszán az AEC nyomására felpörgette a termelést, Silkwood hamarosan észrevette a következményeket.

1974 tavaszán a Kerr-McGee 7 napos munkahetet vezetett be 12 órás műszakokkal, és nem volt szünet a nappali és az éjszakai műszakok között a metallográfiai laboratóriumban. Ez már kiömlésekhez és szennyeződésekhez vezetett, és mivel a dolgozók fluktuációja magas volt, egyre több képzetlen munkást is felvettek.

Kathlyn Gay Amerikai disszidensek című írása szerint pedig a vezetőség nem sokat törődött azokkal az emberekkel, akiket radioaktív anyagoknak tettek ki. "Az egyik incidens során öt munkás az Atomenergia Bizottság által engedélyezett heti oldhatatlan plutónium határérték 400-szorosát lélegezte be." És még ha adtak is maszkokat, azok gyakran hibásak voltak.

1974. július 31-én Karen Silkwood plutóniumgranulátumokat vizsgált, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem tartalmaznak-e túl sok más fémet. Miután végzett, a levegőminta-szűrőpapírok rutinellenőrzése kimutatta, hogy a levegő, amelyet Silkwood a műszakja alatt belélegzett, erősen radioaktív volt. Richard Rashke The Killing of Karen Silkwood című írása szerint azonban az volt a furcsa, hogy a Silkwood műszakja előtt és után használt szűrők tiszták voltak, és csak a műszakja alatt használtak voltak szennyezettek. Ha a műszakja alatt szennyezett volt a levegő, miért ne lett volna radioaktív a műszak után is? Silkwood hetente orr-, száj-, vizelet- és székletmintát adott, és bár az összes eredmény pozitív lett, azt mondták neki, hogy a szennyezettségi szintjét az AEC szabványai szerint jelentéktelennek ítélték - írja a Historic Heroines.

Bár Karen Silkwood ingerült volt, és tudta, hogy a Kerr-McGee-vel három hónap múlva kezdődnek a tárgyalások az új szerződésekről, nem igazán volt biztos abban, hogy szeretne OCAW háromtagú bizottságának a tagja lenni. Richard Rashke könyve szerint, bár Silkwood nem kampányolt, azt is tudatta a munkásokkal, hogy ha megválasztják, nem utasítja vissza. 1974 augusztusának elején meg is választották, így ő lett az első nő a Kerr-McGee történetében, aki a bizottság tagja lett. Jack Tice-szel és Jerry Brewerrel együtt Silkwood az egészségügyért és a biztonságért felelt.

Tice hamarosan levelet írt Elwood Swisher-nek, az OCAW International alelnökének, amelyben megemlíti, milyen rosszak a körülmények a Kerr-McGee-nél, és "kellemesen meglepődött", amikor Swisher válaszul arról tájékoztatta, hogy találkozót fognak összehozni az AEC-vel.

A találkozóra való felkészülés során Tice-nak azt mondták, hogy dokumentáljon mindent a nem biztonságos munkakörülményekkel kapcsolatban, és legyen a lehető legpontosabb. Ezeket az utasításokat továbbították Silkwoodnak, aki augusztusban és szeptemberben végig dokumentálta a szennyeződéssel kapcsolatos eseményeket és interjúkat készített a dolgozókkal. Egy kis spirálfüzetben Silkwood nyomon követte a problémák egyre növekvő listáját. "Kiömlések, nyilvántartások meghamisítása, rossz képzés, egészségügyi előírások megsértése, sőt, még némi hiányzó plutónium is" - írja a Women Whistleblowers.

1974. szeptember 26-án Silkwood, Tice és Brewer Washingtonba indultak, és találkoztak Anthony Mazzocchival, az OCAW állampolgársági-jogalkotási igazgatójával. Abban az időben Mazzocchi azon dolgozott, hogy az azbesztet rákkeltőnek minősítsék, és mivel tudott a plutónium és a rák közötti kapcsolatról is, Mazzocchi megosztotta tudását a bizottsággal.

A The Killing of Karen Silkwood című írás elmagyarázza, hogy Silkwood dühös volt, amikor megtudta, hogy a plutónium rákkeltő, és hogy ezt a tényt a Kerr-McGee szándékosan elhallgatta. Mazzocchi azonban nem lepődött meg azon, hogy Kerr-McGee nem hangoztatta ezt a tényt. Ha a munkások elhitték, hogy a plutónium nem veszélyes, az annál kevesebb gondot okozott a vállalatnak. Silkwoodot az is aggasztotta, hogy a Kerr-McGee meghamisította a minőségbiztosítási feljegyzéseket. Bár egyes atomtudósok azt állították, hogy a hibás üzemanyagrudak nem veszélyesek, erről nem voltak kézzelfogható bizonyítékok, így az esetlegesen szivárgások hihetetlenül komoly problémát jelentettek.

Mazzocchi úgy döntött, hogy jobb, ha még nem említi a minőségbiztosítási problémát az AEC előtt, és helyette a közelgő tanúvallomásukat a dolgozók egészségével és biztonságával kapcsolatos kérdésekre összpontosítja. Mazzocchinak azonban egy másik stratégiával is elő állt, amelyet csak Silkwooddal osztott meg. Úgy döntöttek, hogy a New York Times-nak adják a minőségellenőrzés manipulálásáról szóló történetet, és remélték, hogy a rossz hírverés nyomást gyakorol majd a Kerr-McGee-re, hogy tárgyaljon az egészségügyi és biztonsági kérdésekről.