Műfenyő, húsmentes ünnepi menü és némi takarékoskodás: így karácsonyoznak a magyarok

Mi kerül a fa alá a magyaroknál?
Gyakran az előkészületek legnagyobb fejfájást okozó része, ám mégis az együtt töltő idő egyik fénypontja a karácsonyi vacsora. A faállítási szokások mellett a kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok továbbra is inkább tradicionálisan húsos ételeket főznek az ünnepek alatt. A megkérdezettek 27 százaléka állítja, hogy soha nem főz húsmentesen karácsonykor, 51 százalék viszont néha ugyan húsmentes fogással is készül, de nem ez a fő szempont a menü kitalálásakor. Velük ellentétben csupán a válaszadók 12,7 százaléka az, aki minden évben húsmentesen főz, és hozzájuk csatlakozik további 8,1 százalék, amennyiben vegetáriánus vagy vegán vendég érkezik hozzájuk. A húsmentes karácsony iránti nyitottság leginkább a 18-26 év közötti fiataloknál figyelhető meg a kutatás szerint.
A kutatás eredményei alapján a magyarokra nem jellemző a karácsonyi ételpazarlás, vagy az ünnepek alatt megemelkedett élelmiszer-hulladék előállítás. A válaszadók többsége, 41,7 százaléka lefagyasztja, és később elfogyasztja a karácsonyról megmaradt fogásokat, míg 36 százalék saját bevallása szerint úgy főz, hogy egyáltalán nem is hagy maradékot.
Az ajándékozás elengedhetetlen része a szeretet ünnepének. A digitális világból kissé kiszakadva, a minőségi együtt töltött idő és az élmények ajándékozása is egyre inkább fókuszba kerül, az ajándékbontás a karácsonyfa alatt továbbra is fontos része az ünnepi idillnek. Ám ez meglehetősen sok hulladéktermeléssel járhat, ha nem figyelünk oda. A válaszadók majd kétharmada (66 százalék) általában klasszikus karácsonyi csomagolópapírt használ, ami az ajándékról letépve sokszor egyből a szemetesben landol. Ugyanakkor 44,6 százaléka dönt olyan ajándéktasak vagy ajándékdoboz mellett, amit a következő évben újra használni lehet. Sőt minden tizedik ember már kifejezetten újrahasznosítható csomagolópapírt vásárol. A megkérdezettek mindössze 13 százaléka állítja, hogy inkább be sem csomagolja az ajándékokat.
De mit is szeretnénk becsomagolni? Habár ezen a fronton is van némi nyitottság, hiszen a válaszadók több mint fele (54 százalék), bevallása szerint néha készít saját kezűleg ajándékot, használt darabokban már nem szívesen gondolkodnak. 64 százalékuk soha nem szokott másodkézből ajándékozni.
Fotó: 123rf
A háziállat tulajdonosoknak nem árt megtenni néhány fontos óvintézkedést az ünnepek előtt, ezzel elkerülve az esetleges veszélyeket.




























