Isteni hírvivők, arkangyalok - Hamuel arkangyal

Az angyalok életünk minden területén képesek nekünk segítséget nyújtani, Isten azért teremtette őket, hogy minket szolgáljanak. Az arkangyalok egyedi feladattal rendelkeznek, ezért hasznos, ha tisztában vagyunk segítőink létének fő céljával, mert így tudni fogjuk, hogy melyiküket kell éppen hívnunk, ha segítségre van szükségünk.

Isten küldöttei

Az angyal szó a görög angelos-ból származik, amely "hírnököt" jelent. Az angyalokat nevezhetjük "isteni hírvivőknek" vagy "Isten küldötteinek". Mivel isteni eredetűek, különleges kapcsot jelentenek Isten és az ember között.

Isten azért teremtette ezeket a csodálatos lényeket, hogy vezessenek, óvjanak és megihlessenek bennünket. Céljuk, hogy minket szolgáljanak és arra bátorítsanak, hogy tudatunkat kitágítsuk. Az angyalok nemtelen lények, hiszen mind férfi, mind női tulajdonságokkal rendelkeznek. Valójában ők "hermafrodita" lények, férfias és nőies oldaluk egyensúlyban van.

Az angyalok más rezgésszinten léteznek, mint az emberek, ezért nehezebben tudjuk érzékelni őket. Viszont ha saját rezgésszintünk emelkedik, mi is képessé válunk rá, hogy észleljük az éteri birodalmat. Ebben nagy segítségünkre lehet egy olyan szent hely, egy angyali oltár, ahol kapcsolatba léphetünk az angyalokkal.

Hamuel arkangyal

Hamuel, vagy Chamuel arkangyal a tisztaság és a feltétel nélküli szeretetet testesíti meg.

A "Hamuel" szó jelentése: "aki Istent látja"

Színei: rózsaszín és narancssárga

Kulcsszavak: feltétel nélküli szeretet, kapcsolatok, figyelmesség, gondoskodás

Kristályok, amelyek kapcsolatba hoznak vele: rózsakvarc, kunzit

Feltétel nélküli szeretet: Hamuel a legmélyebb szomorúságban is fel tudja vidítani lelkünket.

- Ha nehezünkre esik szeretni magunkat.

- Ha képtelenek vagyunk mások iránt szeretetet érezni.

- Ha szívünket depresszió, reménytelenség és kétségbeesés nyomasztja.

- Ha magányosnak érezzük magunkat, és szívünk össze van törve.

- Ha tele vagyunk előítéletekkel és cinizmussal.

- Ha tele vagyunk olyan negatív érzésekkel, mint az irigység, bűntudat, keserűség.

Kapcsolatok, figyelmesség és gondoskodás: Hamuel segít, hogy a már létező kapcsolatainkat felújítsuk és jobbá tegyük.

- Ha feltételeket szabunk a szeretetünknek.

- Ha tönkrement egy kapcsolatunk.

- Ha a szülő-gyermek kötelék erősítést igényel.

- Ha szeretetre van szükségünk.

- Ha elveszítünk valakit szakítás, válás vagy halál miatt.

Előző cikkünkben Gábriel arkangyalról olvashattatok: Katt ide!

Oldalak

Egészség
Bár mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsök nagyon egészségesek, valójában több tévhit kering a fogyasztásukkal kapcsolatban, mint gondolnád.
Lifestyle
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a rántott camembert az az étel, amit kivétel nélkül mindenki szívesen fogyaszt – elkészíteni azonban már jóval kevesebben szeretik, hiszen igencsak macerás folyamat...
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!