A fiatal nő, aki egy egész rovarfajt próbál megmenteni a pusztulástól

A Femcafe.hu Inspiráló Nők Díj jelöltjével, Dr. Farkas Alexandrával beszélgettünk, aki A Leginspirálóbb fiatal tehetség kategória díjának egyik várományosa 2020-ban.

Inspiráló Nők Díj

A Femcafe.hu már korábban is kereste azokat az ösztönző női példaképeket, akik munkássága, teljesítménye például szolgálhat mindenki számára. Idén 7 kategóriában keressük a leginspirálóbb nőket olvasóink segítségével. A kategóriák 3-3 jelöltjét neves személyekből álló jelölőbizottság állította össze, olvasóink pedig online adhatják le szavazataikat a számukra legszimpatikusabb jelöltekre.

Díjátadó gála: 2020. március 5-én, a gyönyörű Várkert Bazárban derül ki, kik lesznek az év leginspirálóbb női. Még több információért kattints ide!

Az esemény fő támogatója: Szerencsejáték Zrt.

Az esemény médiatámogatói: TV2, ATV, ATV Spirit, Bors

Ismerd meg a jelölteket! – Dr. Farkas Alexandra

A Leginspirálóbb fiatal tehetség kategóriájában idén is három nagyszerű nőt jelölt a bizottság, közöttük a 32 éves Dr. Farkas Alexandrát táj- és környezetkutatót, aki tudományos újságíróként és a Szent István Egyetem tartalommenedzsereként is tevékenykedik. A fiatal nő az Ökológiai Kutatóközpont fiatal kutatójaként a mesterséges fények élővilágra gyakorolt hatásaival foglalkozott, valamint kollégáival arra is próbált megoldást találni, hogy miként lehetne megmenteni a különböző éjszakai rovarokat a világító lámpák pusztító rabságától. Egy általa elnyert ösztöndíj révén épülhetett ki a világ első olyan innovatív védőrendszere, amellyel nagymértékben csökkenthető a védett dunavirág kérészek tömeges pusztulása. Küldetése az új tudományos eredmények hiteles népszerűsítése, ezért az elmúlt években közel kétszáz környezettudományi témájú cikket publikált.

Hogy indult a karriered? Kislánykorod óta arra vágytál, amit most csinálsz?

Gimnáziumi éveimben kezdett el nagyon érdekelni a természetföldrajz, a földrajztanáromnak, Lencsés Barnának köszönhetően, aki nagyon megragadó személyiség volt. Ekkortájt döntöttem el, hogy földtudományi pályát szeretnék választani annak ellenére, hogy a családban korábban senki nem foglalkozott ilyesmivel: édesapám gáz- és vízvezetékszerelőként, anyukám pedig fodrászként dolgozott, ezért picit csodabogárnak számítottam. Az ELTE-n végeztem, földtudományi szakon, ahol már másodévben elkezdtem kutatással foglalkozni, méghozzá légköri fényjelenségeket, például éjszakai világító felhőket tanulmányoztam. Ebben az esetben kékes színű fényes felhőkről van szó, amelyek csak nyáron, este 11 és éjjel 3 óra tájékán láthatók, és nagyjából 80 kilométer magasan vannak. Ezután 2012-ben történt egy fontos esemény, amikor is a Duna teljes magyarországi szakaszára visszatért a dunavirág nevű kérész – ekkor csöppentem bele én is ebbe a kutatásba, hiszen korábban ezt évtizedekig nem lehetett megfigyelni Magyarországon. Rájöttünk, hogy a kivilágított hidak környezetében tömegesen pusztulnak el ezek a rovarok, ugyanis ahogy repülnek a víz felett, a hídhoz érve a híd árnyéka megtéveszti őket, azt gondolják, hogy partközelbe repültek és vissza kell fordulniuk, ezért egy örvénylő mozgás indul meg a milliónyi kérészből. Ezt az összetett ökológiai fénycsapdát mi írtuk le a világon először, és magyaráztuk meg, hogy mi áll a hátterében, amire természetesen megoldást is akartunk találni. Végül sikerült megtalálni azt a fényforrást, ami a leginkább lent tudja tartani a kérészeket a víznél, és kiépítettük a világ első kérészvédő fénysorompóját Tahitótfalunál. Az első eredmények pedig azt mutatják, hogy a kiépített rendszer nagyon hatékony. A kutatás mellett viszont mindig fontosnak találtam azt is, hogy ezeket az eredményeket a nagyközönségnek is bemutathassam, mert azt láttam, hogy nagyon sok olyan tudományos kutatás van, ami bár rendkívül érdekes és izgalmas, mégsem hallunk róluk, mert a kutatók elsősorban csak a szakma számára közlik az eredményeket.

Így jött akkor képbe az újságírás?

Igen, végül elkezdtem a tudományos újságírással is foglalkozni. Rengeteget tanultam Palugyai Istvántól, aki Magyarország egyik legkiválóbb tudományos újságírója. Megtanultam, hogy hogyan kell felépíteni úgy egy cikket, hogy az egy külső szemlélő számára is érdekes legyen.

Tudományos körökben nőként létezni még ma sem olyan egyszerű. Te hogy találtad meg önmagadat, és hogyan tudtad megőrizni a nőiességedet egy ennyire férfias közegben?

Nem könnyű feladat, hiszen zömében valóban férfikutatókkal kell dolgozni – a laborban, amelynek én is sokáig tagja voltam, csak férfiak voltak, egyedül én voltam nő. Úgy gondolom, van ennek jó oldala is, mert az ember nőként másképpen is tudja nézni a dolgokat, egy olyan szemszögből, ami egy férfinak nem biztos, hogy eszébe jut. Épp ezért nagyon fontos, hogy a nők is tudományos, esetleg mérnöki pályára lépjenek, mert ha egy férfivel együtt tudunk dolgozni egy adott problémán vagy tudományos kérdésen, akkor gyorsabban megtalálhatjuk a megoldást, hiszen kétféle nézőpontból közelítjük meg az ügyet. A mindennapokban én is szembesültem vele, hogy sokszor visszafogottabbnak kell lennem, nem lehetek annyira csajos, ha férfikutatók közelében vagyok, de azért a báj igenis sokat számít. Emellett nagyon komolyan kell tudni a szakmai anyagot, az elengedhetetlen a teljesítéshez. Ha vannak eredmények, és látják az elkötelezettséget, a kitartást, akkor egy női kutatót is elismernek majd.

Milyen kudarcokkal szembesültél a pályád során, mi volt a legnagyobb szakmai kihívás?

Nekem nagy szerencsém volt, mert mindig olyan iskolába és olyan szakra jártam, ami tényleg érdekelt, ezzel tehát soha nem volt problémám. A család is mindig mögöttem állt, ami terhet lehetett, azt mindig levették a vállamról. Ami számomra nagy váltás volt, hogy az évek során rájöttem, hogy nekem színesebb témákra is szükségem van, nem tudok elköteleződni csupán egy téma mellett, amit 10-20 évig kutatok. Nagyon hosszú időbe, évekbe telt, mire felismertem, hogy váltanom kell erről a szakmáról annak ellenére, hogy rengeteg időt és energiát fektettem a tanulmányaimba. Mégis meg kellett találnom azt a szűk ösvényt, ami igazán én vagyok, de közben nem vesztem el a kutatással töltött éveket sem. Ezért örültem, amikor rátaláltam az újságírásra, mert a tapasztalataim miatt azt már tudtam, hogyan gondolkodnak a kutatók, mi nekik a fontos. Újságíróként pedig nagymértékben tudom segíteni a munkájukat azzal, hogy a nagyközönség számára is érthetővé teszem a tudományos anyagokat. Bár nehéz volt, azóta sem bánom, hogy mertem lépni és váltani.

Mit üzennél azoknak a fiatal lányoknak, akik pályaválasztás előtt állnak, vagy azoknak a hölgyeknek, akik szakmai törésen vannak túl? Hogyan tudja az ember felfedezni magában azt a felhajtóerőt, amitől egy munka hivatássá, szenvedéllyé válik?

Nagyon nehéz kérdés. Valószínűleg belül mindenkinek a fejében ott motoszkál valami elképzelés, hogy mi a hozzá legközelebb álló szakma. Nem szabad eltántorítania magát az embernek attól, hogy azt csinálja, amire igazán vágyik. Lehet, hogy egy gimnazista lány villamosmérnök szeretne lenni, de azt mondja, hogy nem meri elkezdeni, mert nem tudja, hogy nőként ez milyen lesz, ezért inkább egy nőiesebb szakmát választ. A végén viszont ezt a döntést úgyis megbánja majd, hiszen végig ott lesz benne az az érzés, hogy nem jól választott, nem tud kiteljesedni a munkájában, mert érzi, hogy nem lehet benne teljesen önmaga. Úgy gondolom, mindig úgy kell döntenünk, ahogy azt a szívünk diktálja. Ha pedig teljesen tanácstalanok vagyunk, akkor érdemes esetleg pályaorientációs szakember segítségét kérni, mert ő olyan motivációkat is fel tud tárni, ami talán korábban még magunk előtt sem volt ismert.

SZAVAZZ DR. FARKAS ALEXANDRÁRA ITT!

A jelöltek közül az olvasók az online szavazás segítségével dönthetik el, ki kapja a díjat, amelyet a március 5-én, a Femcafe.hu - Inspiráló Nők Estje gálán, a Várkert Bazárban hirdetünk ki.

Leadfotó: Potyó Imre

Oldalak

Szólj hozzá Te is!