Ettől a titkos hozzávalótól lesz igazán mennyei II. Erzsébet kedvenc palacsintája: nem véletlenül rajongott érte a néhai királynő

A palacsintát mindenki szereti, ez alól pedig II. Erzsébet sem képezett kivételt: a néhai brit uralkodó bármikor szívesen falatozta ezt a közkedvelt édességet, melyet a királyi szakács mindig egy plusz, nem szokványos összetevővel bolondított meg.

Népszerű desszert

II. Erzsébetről köztudott volt, hogy nemcsak a nyilvánosság előtt, hanem a magánéletben is rendkívül határozottan, céltudatosan és megingathatatlan fegyelemmel viselkedett, komoly kérdésekben pedig nem ismert tréfát. Mindazonáltal a kulisszák mögött, a szürke mindennapok során ő is csak egy szerető feleség, édesanya, nagymama és dédnagymama volt, akinek ugyanúgy megvoltak a maga gyarlóságai, mint a hétköznapi közembereknek – gondoljunk csak például arra, hogy sosem vetette meg az alkoholt, az édességekért pedig egyenesen rajongott. Nagy kedvence volt a palacsinta, melyet egykori séfje rendszeresen elkészített neki, azonban nem a leghagyományosabb módon; galériánkban eláruljuk, milyen extra hozzávalóval készült a néhai uralkodó szeretett desszertje!

II. Erzsébet egykori szakácsa elárulta, az uralkodó nagyon szerette az édességeket, melyek közül a legnagyobb favoritja a palacsinta volt, így meglehetősen sokszor kellett neki elkészíteni.
Kattints a további képekért!

A palacsintát mindenki szereti, ráadásul nincs olyan hely a világon, ahol ne lenne az egyik legkedveltebb harapnivaló – bizonyos praktikáknak hála azonban még a szokásosnál is zseniálisabb lehet a végeredmény.

Leadfotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Forrás: Mirror

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
A Bakban egy könyv vagy egy beszélgetés mély átalakulást indíthat el. Napi horoszkóp.
Sztárok
Meghan Markle-nek sikerült néhány igencsak döbbenetes pillanatot okoznia a néhai II. Erzsébetnek, amikor előállt váratlan elképzelésével.
Home&Design
Vannak trendek, amik jönnek-mennek – de ez a stílus úgy tűnik, örök.
Lifestyle
Sokan álmodoznak feszes, tónusos hasról, ami nemcsak esztétikus, de az egészség szimbóluma is lehet. A lapos has nem csupán az edzőteremben dől el, és biztosan nem egyetlen „csodamódszeren” múlik.
Sztárok
Nehéz utat járt be elvált édesapaként Szabó András Csuti, de ma már pozitívan tekint vissza arra az időszakra – többek között erről is beszélgettünk vele szülőséggel kapcsolatos témában.
Utazás
A legtöbb embernél már nem az számít, hogy jól nézzen ki egy autó, hanem legyen megbízható. Az autószerelők szerint ezeket a márkákat nem túl gyakran látják a szervizben.