Lifestyle

Így változnak a fizetések decembertől, már az órabért is tudni

Azt már bejelentették ugye, hogy 2023. decemberétől 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum.

A Magyar Közlönyben már azt is levezették, mennyi lesz az órabér

A minimálbér és a garantált bérminimum emelése nem csak arról a 250 ezer, illetve 750 ezer munkavállalóról szól, akiket közvetlenül érint az intézkedés, hanem komoly egyéb gazdasági és bérezéssel kapcsolatos hatása is van - mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az új minimálbér-megállapodás aláírása után.

Az államtitkár elmondta, hogy a tárgyalások során szó esett arról, hogy érdemes hosszabb távon is közösen gondolkodni, és az infláció letörésére tett idei intézkedések után a gazdaság erősítésére koncentrálni. Ebből a szempontból is fontos ez a megállapodás, illetve az a szándék, hogy a következő időszakban a reálkeresetek a gazdaság teljesítőképességének függvényében évről-évre folyamatosan emelkedjenek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Közben már megjelent a decembertől érvényes rendelet a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról a Magyar Közlönyben, a galériánkban láthatjátok is, hogy mire kell számítani!

Leadfotó: Flickr

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...