Havi 2 milliós fizetésből él a magyar férfi Amerikában, nem gondolnád mit dolgozik ennyiért

Vujity Tvrtko legújabb interjújában a New Jersey-ben 27 éve postásként dolgozó Kis Pétert szólaltatta meg, aki kétkezi munkájával valósította meg az amerikai álmot, miközben az ottani magyarság motorjává vált.
Havi kétmillió forintos fizetés Amerika egyik legdrágább megyéjében
Vujity Tvrtko hosszú ideje járja a világot, hogy felkutassa a szétszóródott magyarság legizgalmasabb alakjait. Legújabb riportjában New York szomszédságába, New Jersey-be látogatott el, ahol a helyi magyar közösség egyik ikonikus tagjával, Kis Péterrel beszélgetett. Péter immár 27 éve teljesít szolgálatot postásként a környékbeli kőgazdag, elit negyedben, egy 1989-es évjáratú, legendás LLV (Long Life Vehicle) típusú postakocsival. A riporter kérdésére Péter nyíltan elárulta, hogy évente 75 ezer dollárt keres, ami átszámítva több mint 25 millió forintot jelent, ám hozzátette: ebben a rendkívül drága megyében ez az összeg a helyi árak mellett egyáltalán nem számít extrémnek.
A beszélgetésből kiderült, hogy az Egyesült Államokban a postásokat óriási megbecsülés és tisztelet övezi. Mivel minden nap ugyanazon a környéken jár, Péter gyakorlatilag a közösség őre: pontosan ismeri a lakók autóit, és azonnal kiszúrja, ha gyanús idegenek mozzannak a házak körül, így vigyázva a családokra és a gyerekekre.
Cikkünk a lapozás után folytatódik!
























