Lifestyle

Zola testőrként férkőzik Tarján Zsófi közelébe

Közös klipet készített a Honeybeast és a New Level Empire a ’Nem hagylak egyedül’ című dalhoz.

Egy ígéretről szól

Az elmúlt években számos kollaborációval büszkélkedő New Level Empire a 2018-as Republic-kal való közös munkájuk után ismét egy másik népszerű zenekarral együtt alkottak. Ezúttal az a Honeybeast a szerző és előadó partner, akivel együtt szerepeltek a 2014-es A Dal műsorban; a New Level Empire akkor a “The Last One” című dalukkal, a Honeybeast pedig “A legnagyobb hős” szerzeménnyel állt a döntőben. Most, 8 év után végre szó szerint együttes erővel állhatnak a közönség elé.

A „Nem hagylak egyedül” egy ígéretről szól, egy egyszerű, de annál fontosabb emberi szándékról, hogy számíthatunk a másikra. A könnyed, vidám dalhoz vicces klipet forgatott a két csapat, melyben mindkét zenekar minden tagja szerepel. A sztori szerint a Honeybeast frontasszonya, Zsófi egy sztárt alakít, akit folyamatosan testőrök kísérnek, védenek, míg a másik póluson az NLE frontembere, Zola rajongóként próbál a közelébe férkőzni. Így beépül a testőrök közé, hogy Zsófi mellett, már-már kellemetlenül közel legyen. A testőrök persze folyamatosan próbálják menteni a szitukat, illetve Zsófit, miközben az áhított nő közelségére vágyó Zolát vonszolják és rángatják.

Fotó: Kámán Ildikó

"Életünk legviccesebb klipjét sikerült leforgatni"

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

„Azt hiszem egyértelműen kijelenthetjük, hogy életünk legviccesebb klipjét sikerült leforgatni. Amikor a zenekar tagjai megjelentek a személyi testőr egyenöltönyben és kis fülessel a fülükben, majd elkezdtek pózolni Zsófi mellett, én azt hittem összeesek a röhögéstől. Önfeledt, poénos szitukkal teli forgatást és végeredményt hoztunk össze. Szerintem a dal hangulatához és tartalmához tökéletesen passzoló képi világ született” – Zola.

A klipet Czoller Bence és csapata készítette, akivel korábban már minkét zenekar dolgozott.

A néhai Mantas Kvedaravicius alkotása átfogó képet ad arról, hogyan is teltek a mariupoli mindennapok az ukrajnai háború egyik legsötétebb időszakában.

Leadfotó: Kámán Ildikó

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...