Hien: "Igyekeztem mindig önmagam maradni"

A népszerű fiatal énekesnőnek március elején jelent meg Sweet Talk című lemeze, amelyen kizárólag saját szerzeményei kaptak helyet. Hien nem csak új albumáról, hanem családjáról, a vietnámi temperamentumról és friss kapcsolatáról is mesélt.

Mostanában felpörögtek körülötted az események. Új album, nagyszabású lemezbemutató koncert…
Igen, március 6-án lettem 19 éves, és aznap jelent meg a második nagylemezem, a Sweet Talk is. Nagyon sokat jelentett számomra, hiszen utoljára 2009-ben jött ki albumom, azóta pedig rengeteg idő eltelt. Zeneileg is sokat változtam, meg is értem kicsit, nőiesebb lettem, és elkezdtem saját zenét írni. Az új lemezen minden dalom saját szerzemény, és az előző albummal ellentétben most mindegyik angol nyelvű. Nagyon őszintén kiírtam magamból az elmúlt éveket, ez a lemez tényleg száz százalékban én vagyok. Hangszerelésben és hangzásban pedig ezúttal egy másik Hient mutatok meg. A választék egyébként nagyon széles: a korongon találni példát reggae-re, dubstep-re, rockra, lírikusabb szomorú dalra, és csajos R&B-re is. A lemezbemutató koncert április 10-én lesz az A38-on, ahol az előző lemezről is énekelek majd. Szeretnék egy igazán látványos koncertet összehozni élőzenekarral és táncosokkal. Az a vágyam, hogy ez mindenképp valami különleges dolog legyen, hogy meg tudjam mutatni, mi lett belőlem, és hol tartok most.

Miért lett a lemez címe Sweet Talk?
Egyrészt azért, mert az albumon a Sweet Talk az egyik kedvenc dalom. Úgy gondolom, hogy ez a szó nagyon aranyos és nőies, és az a karakter, amit magában hordoz, nagyon jól leírja a mostani énemet.

Mennyiben változtál az előző albumod óta?
Nőiesebb lettem, most már átléptem azt a bizonyos tizennyolcas határt is. Zeneileg sokkal nyitottabb vagyok, olyan területeket is fölfedezek, amiket korábban nem. Nagyon fontos különbség, hogy most már saját dalokat írok, ami teljesen más, mint az éneklés, a kettőt ötvözve egy előadó pedig még inkább önmaga tud lenni. Az elmúlt négy évben természetesen jó és rossz dolgok egyaránt történtek velem, mind a karrieremben, mind a magánéletemben elég sok hullámvölgy volt, ezeket egytől-egyig kiírtam magamból.

Nagyon fiatalon és nagyon hirtelen csöppentél bele a showbusiness világába. Hogy sikerült ezt feldolgoznod?
Mikor annak idején bekerültem a Megasztárba, először nagyon idegen volt számomra az egész. El voltam zárva a külvilágtól, közben a csapból is a megasztáros énekesek folytak, és mikor kikerültem onnan, jöttek sorban a fellépések és klubkoncertek. Nagyon furcsa volt és idegen, hogy fölismertek az emberek. Ugyanakkor nagyon jó érzés is volt, hiszen mindig arról ábrándoztam kiskoromban, hogy egyszer énekesnő leszek, és ez hirtelen valóra vált. Olyan színpadon énekeltem, és olyan exkluzivitás vett körül a Megasztárban, amiről mások csak álmodozhatnak. Óriási élmény volt találkozni ezekkel az emberekkel, megismerni ezt a szakmát, és látni, hogyan működik ez a világ. Utána jött csak az igazán izgalmas rész, amikor eljött az idő, hogy a saját utamat járjam.

A tehetségkutatók után sok versenyző eltűnik. Mit gondolsz, mi az oka annak, hogy neked sikerült talpon maradnod?
Nincs semmiféle nagy titok. Szerintem az a legfontosabb, hogy az ember önmaga maradjon, és ha bekerül ebbe a világba, akkor intelligensen álljon hozzá. Sokan úgy gondolják, hogy a tehetségkutató után majd minden az ölükbe hullik, és semmit nem kell csinálniuk, pedig ennek pont az ellenkezőjéről van szó. A dalok elkészítése, a hangszerelés, az előadásmód fejlesztése mind kőkemény munkát igényel. Úgy gondolom, hogy én ezeket szorgalmasan csináltam, próbáltam odafigyelni mindenre, és megérteni, ami körülöttem folyik. Nem csak előadóként kell gondolkozni, hanem összességében látni mindent. Arra törekedtem, hogy önmagam maradjak.

Ez mindig sikerült? Soha nem bizonytalanodtál el, és tetted fel a kérdést magadnak, hogy vajon jó irányba mész-e?
Szerencsés vagyok, mert ha el is veszítettem magam, végül abból is csak előnyöm származott, akár a dalírás terén, akár a magánéletben, hiszen egy csomó dolgot tanultam belőle. Visszanézve úgy érzem, hogy szükségem volt minden egyes olyan pontra, amikor elbizonytalanodtam, és nem bánom, hogy így történt. Inkább ajándék volt a sorstól, és figyelmeztetett valamire, amiből tanulhattam. Néha nehéz volt összeegyeztetni a munkát és a sulit, hiszen nappali tagozatos voltam, a zenei karrier mellett a témazárókra is készülnöm kellett. Most, hogy megvan az érettségi, sokkal jobban a zenére tudok koncentrálni, úgy, ahogy mindig is szerettem volna.

A családod támogatta a döntésed, hogy ezen a pályán indulj el?
Mindenben támogattak, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Tudták, hogy ez az, amit igazán és teljes szívből szeretnék. Nem egyik napról a másikra találtam ki, hogy énekesnő leszek, az éneklés kezdetektől fogva központi szerepet játszott az életemben. Már kicsi koromban színpadot alakítottam ki magamnak, és ott utánoztam a külföldielőadókat. A szüleim tényleg mindenben támogattak, az volt az egyetlen feltételük, hogy ne hanyagoljam el az iskolát. Ezt leszámítva szabadon engedtek ebben a világban, mert tudták, hogy a helyén van az eszem és a szívem.

Kik voltak azok az előadók, akiket a kis színpadodon utánoztál?
Michael Jackson volt az, akinek mindig utánoztam a táncát. Vagy például az Aerosmith-t is: amikor dobálták a székeket, én is dobáltam a kis műanyag székeimet. Utána jött a Mariah Carey-Whitney korszak, később a Destiny’s child, majd a Beyonce mánia. Mindig az adott korszak nagy sztárjai voltak nálam a befutók.

Oldalak

Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...