Lifestyle

Szinte ingyen járna az időseknek ez a fontos szolgáltatás, sokan viszont még csak nem is hallottak róla

A KSH adatai szerint tavaly csupán 94 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, pedig akár 133 ezren is igénybe vehetnék.

Kik igényelhetik a szolgáltatást?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb Helyzetképében a hazai szociális védelem friss mutatói is megtekinthetők - írja a Pénzcentrum. Az adatok szerint 2024-ben több mint 93 ezer magyar állampolgár részesült házi segítségnyújtásban: számuk 2018-ig csökkent, azóta viszont stagnál. A házi segítségnyújtás keretében olyan idősek, pszichiátriai betegek, fogyatékos személyek és szenvedélybetegek részesülnek ellátásban, akik állapotuk miatt segítségre szorulnak a mindennapokban, ám képesek az öngondoskodásra.

Kevesen tudják, de a házi segítségnyújtásban részesülők szükségleti fokozatok alapján kaphatják meg, illetve igényelhetik a számukra megfelelő szolgáltatást. Az I. és a II. fokozatba olyan személyek sorolhatók, akik bizonyos tevékenységekben hetente több alkalommal is segítségre szorulnak, vagy napi szintű kontrollt igényelnek. A III. fokozatba tartozó személyek esetében már indokolt a szakellátásban, vagyis tartós bentlakásos intézményben történő elhelyezés (számuk kétezer főre tehető, 2017 óta lényegében változatlan).

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ha szemrevételezzük a nemrég közzétett megyei adatokat, azt találjuk, hogy régiónként jelentős eltérések tapasztalhatók az ellátottak számát tekintve: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 17 633, míg Komárom-Esztergom megyében csupán 1415 főt tartanak nyilván. A Pénzcentrum kiemeli: a legtöbben az ország keleti felében szorulnak segítségre: Békésben az idősek 18,6 százaléka, Szabolcs-Szatmár-Beregben 18,4%-uk, Hajdú-Biharban 9,3%-uk, Borsod-Abaúj-Zemplénben 7,1%-uk. A Dunántúlon Veszprém, Somogy és Baranya megyében él az ellátottak többsége.

De mégis hogyan igényelhető a házi segítségnyújtás? Lapozz a galériára, a folytatásban ezt is eláruljuk!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.