Lifestyle

Huszárok, fegyverbe! Megjelent az év egyik legjobban várt magyar filmjének sokat sejtető plakátja

A mozikba március 9-én érkező nagyszabású magyar kalandfilm, a Hadik a megtörtént eseményekhez hűen idézi fel Berlin 1757-es elfoglalásával és a város megsarcolásával végződő merész huszárcsínyt. Végre-valahára debütált a nagyszabású, látványos produkció hivatalos plakátja is.

Egy korhű történelmi mozi

Ahhoz, hogy valóban hiteles feldolgozás születhessen a Hadik András és regimentje világraszóló haditettéről, a forgatást alapos, mindenre kiterjedő kutatómunka előzte meg. Ez nemcsak az események pontos feltérképezésére terjedt ki, hanem a korabeli miliő, mindennapi élet aprólékos megismerésére is. Semmi olyan nem kerülhetett bele a filmbe, ami nem abból az időszakból származott, amikor a történet játszódik. Igaz volt ez az épített díszletekre, városképre, udvari belsőkre ugyanúgy, mint a szereplők megjelenésére, vagy az őket körülvevő eszközökre, használati tárgyakra, beleértve a fegyvereket is. Ehhez a munkához sok segítséget, támpontot, szakmai hátteret biztosított a stábnak Prof. Dr. Csikány Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, illetve Dr. Lázár Balázs hadtörténész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum bécsi kirendeltségének kutatója.

Az alkotók külön gondot fordítottak a kamera elé lépő színészek kosztümjeire, amelyeket egyenként terveztek meg és gyártottak le a felvételekhez. Katonai szakértők segítségével rekonstruáltak az uniformisokat, amelyeket a porosz, az osztrák, a szász, a magyar katonák, tisztek viseltek. Mind közül a huszárruhák elkészítése okozta számukra a legnagyobb kihívást, mert az 1757-es kék mundér más volt a 100 évvel később, a szabadságharc idején hordott változatnál, amely azóta is, mint az egyetlen valódi huszáröltözet él a hazai köztudatban. Viszont nemcsak a ruha tette huszárrá a színészeket. Trill Zsolt, Molnár Áron, Szalma Tamás és a többi katona szereplő a forgatás előtt rengeteg vívóleckét vett, lovagolni tanult és számtalan harci, akció koreográfiát sajátított el, hogy a filmben sodró lendületű, látványos, izgalmas csata-és ostrom jelenetekkel, kardpárbajokkal nyűgözzék le a nézőket. Olyanokkal, amelyeket magyar kalandfilmben eddig még nem láthattak.

Hollywoodi kaszkadőrszakértő tervezte az akciójeleneteket

A Hadik a Nemzeti Filmintézet támogatásával a B&L Line gyártásában készült, producere Nagy Endre (56 csepp vér, A rózsa éneke). A film rendezője Szikora János neves színházi és filmrendező (Kaméliás hölgy, Ítélet és kegyelem), technikai rendezője Dyga Zsombor (Aranyélet, Köntörfalak). A film akciójelenetei megtervezésében a hollywoodi kaszkadőrszakértő, Steve Dent (Robin Hood, Az ember gyermeke, Amerika kapitány) és Gulyás Kiss Zoltán működött közre. A film operatőre Győri Márk, korosztálya kiemelkedő művésze (Víkend, Varga Katalin balladája, Hétköznapi kudarcok).

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A Hadik 2023. március 9-től lesz látható a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában.

Fotó: Langó Károly

Lehetséges lenne, hogy Kevin (Macaulay Culkin) nem is a puszta szülői hanyagság miatt késte le a Párizsba tartó repülőgépet, hanem szándékosan törtek borsot az orra alá a rokonai?

Leadfotó: Facebook/hadik

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.
Lifestyle
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.