Finomabb lesz itthon a gyorséttermi gyros? Sok minden megváltozhat a következő időben

A magyarok is imádják a gyrost, és rengeteg étterem foglalkozik ennek az ételnek az árusításával, azonban milyen ezeknek a minősége?
Erre most kiemelten oda fognak figyelni, szóval a gyorséttermeknek is össze kell kapniuk magukat
A gyros nemcsak Görögország ikonikus fogása, hanem globális kedvenc, sőt, Magyarországon is szinte minden sarkon megtalálható.
A gyros eredete egészen az Oszmán Birodalomig nyúlik vissza, ahol a függőleges nyárson forgó hús sütésének technikája már évszázadokkal ezelőtt ismert volt. A török döner kebab és a közel-keleti shawarma mind ugyanazon alapelven működnek: a húsdarabokat egy függőleges nyársra tűzik, majd lassan forgatva sütik, miközben a külső rétegeket vékonyan levágják.
A görögök ezt a technikát átvették, és saját ízlésük szerint alakították tovább. Amúgy a görög „gyros” kifejezés „forgást” jelent, és a török „döner” szó tükörfordítása.
Magyarországon a gyros az ezredforduló után kezdett igazán népszerűvé válni, amikor a gyorséttermek és street food kultúra térhódítása elérte a hazai piacot is.
Azonban mi a helyzet a minőséggel, és milyen nagy változás jön itthon? A galériánkban mindent leleplezünk!

































