Stohl András: „A férfiak sokat tanulhatnának a nőktől” - Interjú

A színművész-műsorvezető a Femcafe.hu Inspiráló Nők Díj jelölőbizottságának tagja idén, ennek kapcsán kérdeztük.

Inspiráló Nők Díj 2019

Stohl Andrást nemcsak a médiában és a színpadon, hanem az életben is sok szerepben láthatjuk. Négy gyönyörű gyerek édesapja, akik közül kettő már felnőtt, tehetséges nővé cseperedett. A mindennapi munkája mellett gyakran áll jó ügyek mellé is, így nem volt kérdés számára, hogy elfogadja a Femcafe.hu felkérését, hogy 2019-ben csatlakozzon az Inspiráló Nők Díj jelölőbizottságához. A Jászai Mari-díjas színművész a bizottság másik négy tagjának - Győrfi Pál, Tóth Vera, Risztov Éva és a főszerkesztő, Sajószegi Veronika – közreműködésével választotta ki kategóriánként azt a három jelöltet, akik bár fiatalok, tevékenységük már most inspiráló, példaértékű lehet mások számára. A 21 jelöltből összesen 7-en kerülnek ki győzteseként a kategóriájukban, akikről a közönség online szavazás útján dönt. Az év leginspirálóbb női 2019. március 21-én, a Femcafe Inspiráló Nők Estje gálán kapják meg díjaikat a Várkert Bazárban, ahol a közönség soraiban a jelölőbizottság tagjai is jelen lesznek. A nagy esemény előtt Stohl Andrást is megkérdeztük, hogy megtudjuk, számára mit jelent a díjátadó által képviselt szellemiség és az inspiráció.

Miért vállalta el, hogy csatlakozik a Femcafe.hu Inspiráló Nők Díj jelölőbizottságának tagjaihoz?

Egyfelől nagyon megtisztelő, amikor egy ilyen színvonalas díj jelölőbizottságába felkérik az embert. Másfelől azt gondoltam, hogy szívesen működnék együtt azokkal, akiket szintén kiválasztottak erre a feladatra, mert egy nagyon színes társaság jött össze. Érdekesnek találtam, hogy ennyi félék vagyunk, mindenkinek más az érdeklődése és az értékrendje. Győrfi Pál, Tóth Vera, Risztov Éva és én magam is az élet nagyon különböző területeiről jövünk, ezért nagyon szerencsésnek találom, hogy összekerültünk, mert sok szempontból tudtunk mérlegelni, valamint segíteni a közönségnek abban, hogy kiválaszthassák 2019 leginspirálóbb nőit.

Mennyire volt nehéz választani, leszűkíteni a jelöltek körét kategóriánként 3-3 személyre?

Rengeteg jelölt volt, de az, hogy hármat lehet választani közülük, nem csak egyet, megkönnyítette a dolgunkat. Nagyon élveztük a közös döntéshozást a jelölőbizottság tagjaival, összecsiszolt, korrekt munka volt. Fantasztikus nőket és életutakat ismerhettünk meg a válogatás során, azt gondolom, bármelyik jelölthöz kerül is majd a díj, biztos, hogy méltó lesz rá. Meglepő volt számunkra, hogy milyen sokféle területről jönnek a jelöltek, de ez megint azt mutatja, hogy nem figyelünk eléggé, vagy nem jutnak el hozzánk ezek az inspiráló történetek. Hajlamos a világ és a magyar társadalom is férfiközpontú lenni, pedig a nőkön nagyon sok múlik.

Mit gondol a díjátadó szellemiségéről?

Nagyon fontos ez a díj. Olyan nő sok van, aki közismert, sikeres és elismeri őt a szakma vagy a közönség. Az Inspiráló Nők Díj esetében viszont nem kizárólag ilyen nők tevékenységét jutalmazzák. Nagyon fontosnak tartom, hogy azokat az értékes munkát végző hölgyeket is elismerje a társadalom, akik nincsenek nap mint nap a reflektorfényben, hiszen megérdemlik a pozitív visszajelzést. Ugyanakkor mások is megérdemlik, hogy halljanak róluk és példaképként tekinthessenek rájuk.

Miért tartja fontosnak, hogy meghatározó női példaképek legyenek előttünk?

Nekem három lányom van és egy kisfiam, ő érkezett utoljára, így sokáig lányos apuka voltam. Megszoktam, hogy viselkednek, de most itt van egy kiskrampusz, akinek teljesen más érdeklődése, másképp viszonyul dolgokhoz. A kislányokról szokták mondani, hogy hamarabb érnek, mint a fiúk és ez valóban így van. Nemcsak a hideg-meleg, ösztönös dolgokra figyelnek, hanem mindenre. Sokkal hamarabb kezdik el használni az eszüket és tudatosabban működnek, mint a férfiak. Szerencsésnek érzem magam, hogy az én lányaim már egy sokkal nyitottabb és elfogadóbb társadalomba születtek, azt remélem, így könnyebb lesz egyenrangú félként érvényesülniük a világban.

Ön szerint egy nő tud inspirálni egy férfit?

Persze, ez egyértelmű! A párom is tud rám ilyen hatással lenni. Ha a férfinak van annyi esze, hogy kinyissa a szemét, akkor a saját társa is épp olyan inspiráló lehet számára, mint adott esetben egy férfi, akinek a teljesítményére felnéz. Ami engem személyesen inspirál, az nem kötődik nemhez, egy univerzális dolog, a tehetség. Ha azt látom, hogy valaki valamiben kiváló, vagy van benne egy olyan plusz, ami csodálatra méltó, az engem lenyűgöz.

Az olimpikon úszó a Femcafe.hu Inspiráló Nők Díj jelölőbizottságának tagja az idén.

Leadfotó: Borzi Vivien

Oldalak

Szólj hozzá Te is!