Lifestyle

FemAnyu: Meddig tart „a beszoktatás”?

Ez a beszoktatás olyan homályos fogalom – mi is értetlenkedtünk a szülőkkel annak idején. Az óvodák két-három hónapról beszélnek az első szülői értekezleten, de van, hogy első nap vagy egy hét után már ott kell hagyjuk a gyereket. Akkor most hogy van ez?

FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról

Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.

A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.

Úgy van ez, hogy máshol van a hangsúly. A szülő számára az a kardinális kérdés, hogy hogyan zajlanak az legelső alkalmak. Mikor hagyjuk először ott a gyereket? Mit csináljunk, amikor nem akar bemenni magától? Hogyan váljunk el? Mégis kevés szó esik ezekről. Az intézmény pedig mintha onnan datálná a beszoktatást, hogy a gyerek már bent van a csoportban. Talán mert a pedagógus számára onnan kezdődik a munka java, amiről viszont mi tudunk keveset: hol a pohár, hol a kistányér, a zsepi, a kuka, együtt jönni, menni, neveket, jeleket megjegyezni, pisiltetni, etetni, ruhadarabokat kezelni, meg a szülőket és a többi. Amíg minden belső szabályt megismernek és megtanulnak a kicsik, az innen kezdve még valóban hónapokba telik. Ebben a szakaszban már rugalmasabb szokott lenni az intézmény is, például nem javasolja rögtön a teljes napot, fokozatosan vezeti be az ottalvást. De sajnos az elválásról még sok helyen úgy vélekednek, hogy azon minden gyereknek túl kell esni előbb vagy utóbb – van, ahol már első reggel vagy pár óra után. Mert erre nincs stratégia, módszer, hely, kapacitás, és a „régi gyerekekkel ez működött!”

kislány óvoda játék

Régi és mostani gyerekek

A sokat tapasztalt óvónők arról számolnak be, hogy a mostani gyerekek tudásanyagban érettebbek, többet tudnak, mint a régiek, viszont szociálisan éretlenebbek. Sok szempontból így lehet. De abból is, hogy ők már nem azok a „tedd ide, tedd oda” gyerekek. Igénylik az átmenetet, a kommunikációt. Ahogy mi is szülőként.

Fontos az agilitás – De hogy az mit jelent?!

Erről az jutott eszembe, amikor elvittem a nagymamám orvosi leleteit egy másik orvoshoz, mert az ő kezelőorvosa rettentő arrogánsan adta tudtomra, hogy ne kérdezősködjünk, neki erre nincs ideje. A másik főorvos elmondta, hogy igen, vannak még ilyen orvosok, de ez manapság már nem elfogadható. „Természetesen régen sem vált a páciens javára, de ezt most már nem szabad hagyni, mert bizonyított tény, hogy rengeteget számít a páciens lelki állapota a betegség leküzdésében. Sajnos egyelőre viszont ott tartunk, hogy a páciens agilitásán is múlik, hogy ezt el tudja-e mondani az őt kezelő orvosnak. Együttműködően jelezzük, hogy igenis tájékozódni szeretnénk a kezelés menetét illetően, mert akkor tudunk mi is a mama segítségére lenni. Ha ezt megtagadja, akkor köszönjük meg, és váltsunk.” Számomra ez egy emlékezetes intelem volt a szaktekintélytől, amit az életünk minden területén jó lenne megfogadni: attól, mert valami régen úgy volt, még nem biztos, hogy az úgy volt jól és azt szó nélkül el kell fogadnunk. Nem arra buzdít, hogy tiszteletlenek legyünk és harciasak, hanem hogy hatékonyan lépjünk fel a saját ügyünkben. Vice versa.

óvoda gyerekek óvónő játszanak

A kedvesség hidat épít köztünk

Kedves embernek gondolom magam, de bevallom, eleinte az volt az elképzelésem, hogy az óvónőnek „szakmai kötelessége” szeretgetni és kedvesnek lenni a gyerekemmel. De ő is ember. Ha velem jó kapcsolatot ápol, van egy-egy kedves gesztus részemről reggelente, délután megköszönöm az aznapi gondoskodást, természetes, hogy akkor a gyerekemmel is szívélyesebb. Az óvodavezetőnk mondta: „Sajnálom a fiatal pedagógusokat, mert olyan kevés jót kapnak vissza a szülőktől, régen azért ez nem így volt. Amikor véletlenül rajta marad egy piszkos póló a gyereken, és azért kap egy epés megjegyzést, esetleg ebből havonta van egy-kettő, miközben egész nap babusgatja a gyerekeket, elmegy a kedve az embernek.”

A kisfiam egyik hétvégén elmondott egy altató versikét, amit az oviban szoktak, és kérte, hogy ne feküdjek mellé, az óvó néni sem szokott. Pár perc múlva aludt. Nem akartam elhinni. Egy pillanatra átfutott rajtam, hogy „Milyen dolog már hétvégén üzenetet küldeni az óvó néninek?!”, mégis elküldtem neki egy fotót róla. Ha ebből nem is lesz rendszer, akkor is hálás vagyok érte, hogy sikerült azt a nagy ellenállást elcsitítani a kisfiamban, ami a délutáni alvásnál jellemezte. Biztos nagy szerepük volt benne. Képzeljétek, az óvó néni még hétfőn is odajött, hogy milyen jó kedvet csináltam neki a hétvégére! „Mostanában nagyon ritkán van ilyen visszajelzés a szülőktől, nem is tudom, régen azért több volt. Úgyhogy tényleg nagyon köszönöm!” Egy Messenger-üzenetről beszélünk. Nem bombáztam a gyerekem fotóival azután sem, de örültem, hogy nem kerekedett felül bennem az, hogy ilyet nem illik. Illik jó kapcsolatot kialakítani, kedvesnek lenni és segíteni a pedagógusok munkáját.

Ilyen és ehhez hasonló történeteket olvashatsz a szerző „Nekünk bevált – Anya megoldásra hajt” c. kötetében ITT.

Mostanra sokan túl vagytok már az óvoda második hetén. Egy csomó tapasztalattal gazdagodtatok és reméljük, hogy jó élményekkel is a torokba gubózosokon túl... Ebben a cikkben pár apró tippet gyűjtöttem össze annak érdekében, hogy minél könnyebben induljanak a reggeleitek a kicsikkel. Ér személyre szabni.

Leadfotó/Fotók: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.