A tánc nem csak a testnek ad tartást

Annyiszor elképzeltem gyerekkoromban, hogy mára csodásan filmszerűvé vált előttem az a családi anekdotánk, amikor táncpróba után apukám felpattant a Simsonjára és végállomásig kísérte a buszt, amin anyukám ült. Mi már beleszülettünk a táncba. Merem remélni, hogy a nővérem lányai is. De mi lesz a fiammal?

Még el se jutottam odáig gondolatban, hogy dédelgetni kezdjem az álmot a kiscsizmában táncoló fiacskámról, amikor közölte, hogy néptáncra csak a lányok járnak. Ugye erre mondják, hogy hamvában holt ötlet? Hiába bizonygattam, hogy „dehogyis!”, a makacs kis óvodásban ez így csapódott le a legelső tapasztalatai alapján. De, ami igazán mérvadó volt, hogy nem láttam vágyakozást rajta a tánc láttán, amikor végigült egy csodás előadást.

Szívből jön vagy a környezettel ivódik belénk?

Elgondolkodtam kettőnk merőben más szociális életének alakulásán. Harmadik kislányként engem vissza se lehetett volna tartani a színpadtól. (Így lesz Pannikánkkal, a legkisebb unokahúgommal.) Van is egy vígjátékszerű jelenetsor az emlékeimben, annyit mesélték gyerekkoromban: 3-4 éveske lehettem, amikor egy városi rendezvény alkalmával felkéretőztem a színpadra a „Tekeredik a kígyó” népi játékra. Boldogan kapaszkodtam az utolsó gyerek kezébe, és próbáltam lépést tartani a nagyokkal. Talán már futnom is kellett, amikor egy kanyarban kisodródtam magammal rántva a sort. Potyogtak a gyerekek a színpadról. Felteszem, a szüleim akkor is alkalmazták az „egyből vissza” elvüket – akár lóról, bringáról, fáról estünk le –, mert onnantól kezdve 13 évig le sem jöttem a színpadról.

Külön utakon

Belém ivódott élmény, ahogy Éva néni a fellépések előtti próbán bekiáltja, „Most szívhangra!”. A zenekíséret abbamarad, és mi táncolunk egyszerre dobbantva, tapsolva, lépve, ugorva, pörögve. Most is lázba hoz a színpadon koppanó karaktercipők és puffanó csizmák hangja, a pörgő szoknya súlyának emléke a derekamon, az egymásba kapaszkodó kezek szorítása, hogy együtt még magasabbra szálljunk. Tartalommal telt meg az a szó, hogy együtt. Nekem ezért lett fontos a folklór, aminek része a néptánc is. De el kell fogadnom, hogy a fiam nem így nő bele. Nem sok foganatja volt annak, hogy itthon népdalokat énekelek és fotókon, felvételeken nosztalgiázom. Akkor tudatosult ez bennem, amikor megláttam a nővérem három kislányát, ahogy a két copfba font hajú anyjukban gyönyörködnek a képeken. Sajnos verbunkos fotóm nincs a fiam apjáról, ellenben előkerült egy régi kosárlabdája.

Több, mint foglalkozás

Bizonyára más tánckurzusok, de egy jó csapatsport is sokat adhat ebből az élményből. Ízlést, viselkedési formákat közvetít, hozzájárul a gyerek egészséges testképének kialakulásához, pozitívan hat az érzelmi intelligencia, az önkifejezés fejlesztésére amellett, hogy kitartásra és fejlődésre nevel. Érdemes figyelembe vennünk még a kezdet kezdetén, hogy az iskolán kívüli foglalkozások között legyen olyan, ami ezen a téren is a számunkra fontos értékek közvetítésében segít, mert e téren nincs könnyű dolga a mai szülőnek.

fotó: 123rf.com