Te szoktál hisztizni? – Tudod, amikor kiborít a gyerek
Indulni kellene már, de ő még játszik, századjára szóltál, de nem jön. Mit csinálsz olyankor? Volt, hogy én ledobtam a földre a hátizsákom, rávágtam az asztalra a lakáskulcsot, áttrappoltam a szobán, emelt hangon magyaráztam és egy feszes mozdulattal felkaptam a gyereket...
És mit csinálsz, amikor felidegesít a párod? Meg tudod csinálni, hogy tízig számolj, mielőtt bármit is mondanál, vagy átvonulj a másik szobába, hogy lenyugodj, mielőtt megbeszélnétek? – Csak magunk után érdemes rátérni a gyerek „hisztijére”. Mert ahogyan azt Rudolf Steiner mondja: „Minden nevelés önnevelés.” Kezdjük hát magunkkal!
A gyermekpszichológia már nem szereti a gyereknevelés szót, inkább hiteles együttélésről beszél. Hiszen a gyermek számára nem az a valódi lecke, amit mondunk, hanem az, hogy lenyugszunk, mielőtt kiabálnánk, fenyegetőznénk olyanokkal, amit aztán be sem tartunk. És elmondjuk, hogy „most nagyon mérges lettem, inkább elszámolok tízig, mielőtt bármit mondanék” – ha így érezzük.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Nem az érzéketlenség a cél, hogy soha ne legyünk mérgesek!
A düh egyszerűen elönti az embert, kár is lenne tagadni: elbujdosni a fürdőszobába zokogni, majd széles mosollyal a gyerek elé állni, hogy „Anya jól van!” Tudni fogja, hogy valami nem stimmel, mert érzékenyebb kapocs van köztünk, mint amit a szemünk képes felfogni. Ha tartósan fenntartjuk az álarcunkat, az ebből fakadó disszonancia szorongóvá teheti a gyereket. Ahogy az érdemtelen harag is, ami a szülő felől zúdul rá. Tehát nem a haragunkkal, félelmünkkel van a baj, hanem azzal, ha hagyjuk, hogy tettekre ragadtassanak.
A személyes példám
Nekem hosszú időbe telt igazán elfogadni azt, hogy lehetek mérges a fiamra. Hogy attól még nem vagyok alkalmatlan szülő, mert éppen így érzek iránta. Ez egy múló pillanat (vagy sok pillanat egymás után viszonylag sűrűn ismétlődve), aminek valójában nem ő az oka, csupán a „kiváltója”. Nélküle nem is tudnék róla, hogy mindez bennem van! Persze hiú ábránd lenne idebiggyeszteni, hogy igazán hálás lehetek érte, amikor éppen úgy érzem, hogy „kihullik az összes hajam tőle”, de a tudatos pillanataimban egyébként az vagyok. Igen, hálás. Mert adott a lehetőség a fejlődésre.
A kiabálás még nem őszinteség
Sokszor hallottam szülőktől, hogy ők csak őszinték, amikor rákiabálnak a gyerekre, aki rosszalkodott, ők nem játsszák meg magukat. De ez félreértés. Hiszen nem őszintétlenségről tanúskodik, amikor megmutatjuk, hogy hogyan próbálunk felülkerekedni a haragunkon, amennyiben ezt akarjuk megtanítani a gyerekünknek. Ahelyett, hogy a csapkodást, a hangos kiabálást példáznánk, amire fordított esetben azt mondjuk, hogy: „Nyugodj le azonnal! Abbahagytad a hisztizést?”
De mit csináljunk, hogy lenyugodjunk?
Tudnivaló, hogy az agyunk racionális része kikapcsol, amikor az érzések veszik át az irányítást. Ezért előbb próbáljuk meg visszanyerni a nyugalmunkat! Nehéz megcsinálni, mert amikor felmegy a pumpa, jön vele az a sürgető érzés is, hogy tenni kell valamit. Megörököltük azt „a szülői félelmet”, hogy ha nem intézkedünk azonnal, akkor a gyerek megússza a balhét. Mégis könnyű azt belátni, hogy olyankor nem sok esélyünk van rá, hogy olyan megoldást találjunk, amit nem kell utólag megbánnunk.
„A pszichológia jelenlegi tudása szerint mi, hétköznapi emberek is képesek vagyunk »átprogramozni« az agyunkat, vagyis megváltoztatni a viselkedésünket csupán azáltal, ha itt megakasztjuk azt a folyamatot, amelynek a forgatókönyve jó mélyen lapul bennünk. Így arra késztetjük, hogy lassítsa le a folyamatot, ami alatt eljutunk a haragig” – magyarázza egy előadásában Rick Hanson pszichológus, A bennünk rejlő erő és a Buddha-agy című kötetek szerzője.1
„Jó, ezt értem, de mit csináljak még?”
Lélegezz! – Mondom magamnak, amióta hiszek benne. Vagyis amióta utána olvastam, hogy ez akadályozza meg azt, hogy stresszhormonok árasszák el a vérünket, ami óhatatlanul a meggondolatlanság felé lökne.2
Bátran üljünk le az érzéseinkkel egy percig, tűrjük őket és lélegezzünk! Nem baj, ha közben arra gondolunk, hogy „Legszívesebben kihajítanám az ablakon ezt a gyereket!” vagy hogy „Mindjárt elüvöltöm magam!”, ha nem tesszük meg. Nagy különbség! Ráadásul nem vagyunk tétlenek – csak látszólag –, mert azt máris megtettük, hogy felfigyeltünk a bennünk kavargó érzésekre, amelyek ezáltal csillapodni fognak, hiszen ellátták a feladatukat: jeleztek nekünk.
Helló fejlesztés!
Megérkeztek a Fisher-Price szakértői által kidolgozott új “Helló” játékcsomagok 3, 6, 9 és 12 hónapos babáknak. Mindegyik dobozban több izgalmas, színes, megunhatatlan fejlesztő játékkal. Helló móka! Helló fejlődés!
És mi lesz a gyerekkel?
Csak ezután tudunk igazán a gyerekre figyelni. Arra, ahogy ő érzi magát – nem feltétlen arra, ahogy viselkedett egy perccel ezelőtt. Segíthet az a mantra, hogy „Szüksége van a segítségemre”, mert ettől feloszlik a köd, hogy ne az ellenséget lássuk a gyerekben. Ezek után már megpróbálhatjuk a helyes viselkedés irányába terelni őt. A gyereknek előbb éreznie kell, hogy megértik őt, csak azután fogja meghallani azt, amit mondunk neki. Szerintem ez velünk sincs másként.
Amikor cselekszünk, az mindig egy lehetőség arra, hogy válasszunk szeretet és félelem között. Ha kiabálunk, valójában félünk. Ha félelem munkál a tetteink mögött, azzal a gyerekben is félelmet keltünk – nagyobb korában pedig ellenszenvet, amikor már átlát rajtunk. Ezért nem célszerű leplezni az érzéseinket, se kitámadni a hatásuk alatt, helyette apránként bejárathatunk egy másik működést, amikor a saját indulatainkért felelősséget vállalva cselekszünk. Úgy, ahogy helyesnek tartjuk, és nem azt, amibe belesodródtunk.
1 https://www.rickhanson.net/the-science-of-positive-brain-change/
2 https://www.ahaparenting.com/blog/10_Stress_Busting_Strategies_for_Parents
Fotók: 123rf.com
Oldalak
