Lifestyle

Gyerekként hány évesen kaptál telefont? Ez az a kérdés, amin még a szakértők is vitáznak

Persze sokaknak a gyerekkorában a telefon még egészen mást jelentett, mint most.

Persze elég volt a kígyós játék is, hogy ne figyelj órán

A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején a telefon még elsősorban kommunikációs eszköz volt. Ugyebár hívásokra, SMS-ekre szolgált, és legfeljebb egy-egy egyszerű játék, például a legendás kígyó jelentette a szórakozás csúcsát.

Az akkori készülékek strapabírók voltak, hetekig bírták egyetlen töltéssel, és a gyerekek számára inkább játékos kiegészítőt jelentettek, mintsem állandó digitális társakat. A mai okostelefonok azonban már mini számítógépek, amelyekkel internetezni, tanulni, tartalmat gyártani, fotózni, navigálni is lehet, és szinte bármit elintézhetünk rajta.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ez a radikális változás nemcsak a technológiát alakította át, hanem a gyereknevelésről szóló vitákat is. A szülők és a szakértők ma már nem azon gondolkodnak, hogy szüksége van-e egy gyereknek telefonra, hanem azon, hogy mikor és milyen feltételek mellett kaphatja meg az első saját készülékét.

A szakértők többsége abban egyetért, hogy a telefonhasználat nem pusztán életkor, hanem érettség kérdése.

Mi lenne az ideális kor a szakemberek szerint, és mennyire avatkozhatnak bele a szülők a gyerekek digitális életébe? Nos, a galériánkban megmutatjuk!

Leadfotó: 123RF – Illusztráció

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.