Lecseng a járványhelyzet a Fém-Bivaly évében - Családi kapcsolataink is fókuszba kerülnek

A család az első

Előrelépésünk érdekében mindig válasszunk tiszta, etikus megoldásokat, amelyek megfelelnek a törvényeknek, írott és íratlan szabályoknak egyaránt. Természetesen ez mindig, minden évben fontos lehet, és az is, de idén kellemetlenebbül üthet vissza ránk, ha vétünk ellene. Vagyis ideje van erre is plusz figyelmet fordítani, illetve megtanulni a leckét, ha szükséges. Fókuszba kerül még a család, a gondoskodás, a biztonság nyújtása és a családi kapcsolataink. Ezek fontosak a Bivaly számára és most rájuk fordítja a figyelmünket. Ha eddig ez nem volt fontos, vagy eléggé fontos terület az életünkben, most jó lesz, ha törődünk vele. Figyeljünk szeretteink boldogságára, jólétére, töltsünk velük több időt, legyen ez a fő kikapcsolódásunk idén. Mondhatni, ebből is profitálni fogunk hosszú távon!

Egészségügyi vonatkozásban is érdemes kicsit rápillantani, mit mond a kínai öt elem tana: a fém elemhez (ami a 2020 és 2021 éveket uralja) a tüdő tartozik, mint szerv, és ennek a megbetegedései fordulhatnak elő leginkább. Vigyázzunk a tüdőnkre, a légutakra, erősítsük az immunrendszerünket továbbra is – anélkül, hogy hagynánk a félelmet eluralkodni a lelkünkön. A boldogság, a sok nevetés, a tiszta víz és levegő a legjobb immunerősítő!

Néhány érdekesség a végén:

Legutóbb 2009-ben volt Bivaly év (Föld-Bivaly).

A legutóbbi Fém-Bivaly éve 60 évvel ezelőtt volt, 1961-ben. Ebben az évben született Diana hercegnő, Obama amerikai elnök valamint George Clooney, Meg Ryan, Michael J. Fox és Eddie Murphy. Walt Disney és Marlene Dietrich is a Fém-Bivaly évében születtek 1901-ben.

Az 1961-es Fém-Bivaly évének jelentősebb eseményei:

• Jurij Gagarin végrehajtotta az első emberes űrrepülést.
• Augusztusban megkezdték a berlini-fal építését.

Az 1901-es Fém-Bivaly évének jelentősebb eseményei:

• A Daimler cég bemutatta az azóta is rendkívül sikeres új autómodelljét, a Mercedest.

• Bemutatták az első magyar mozgófilmet.

• Első ízben ítélte oda a Svéd Tudományos Akadémia a Nobel-díjakat.

Ha mi nem is nyerjük el a Nobel-díjat, nagyon szép sikerekre és elismerésre számíthatunk kitartó és szorgalmas munkánk gyümölcseként ebben az évben. A Fém-Bivaly nemcsak ösztönzést ad arra, hogy sok erőfeszítést fektessünk céljaink elérésébe, de meg is jutalmazza azokat, nagyon aktuális hát azzal zárni, hogy sok boldogságot és szép sikereket kívánok a 2022. február 4-éig tartó Bivaly-évében!

Néhány perc alatt kiderítheted, hogy miként éltél előző életedben és, hogy milyen karmát cipelsz.

Leadfotó: Padma Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.