Rekordösszeg: közel 43 milliárdot nyert ma valaki a Eurojackpoton - Ezekkel a számokkal

Sokan örülhetnek
Ebben a második nyereménykategóriában valóságos német dominancia alakult ki, ugyanis több szövetségi tartományban is új multimilliomosokat ünnepelhetnek: egy észak-rajna-vesztfáliai, két szászországi és egy türingiai játékos mellett egy norvég szerencsés is zsebre tehette a négymillió eurós tételt. A szerencseáradat itt még nem ért véget, hiszen tizennyolcan – köztük számos baden-württembergi, bajor, dán, lengyel, svéd, szlovák és szlovén játékos – közel 97 ezer euróval (34,6 millió forint - A szerk.) gazdagodtak az öt főszám eltalálásával. Bár a Westlotto által koordinált játékban a főnyeremény megnyerésének esélye matematikai szempontból mindössze 1 az 140 millióhoz, a mai sorsolás bebizonyította, hogy a csodák igenis léteznek, és a kisebb, 300 euróig (107 ezer forint) terjedő összegekkel együtt ma este százezrek térhettek nyugovóra hatalmas mosollyal az arcukon.


























