Lifestyle

23 év után bukkantak rá az eltűnt nő kocsijára - sokkoló, mit találtak benne

Autót találtak a folyóban

Samantha és kislánya rejtélyes esetét hozzátartozóik 1998. szeptember 11-én jelentették be a hatóságoknak, ekkor kezdődött az eltűnt személyek utáni nyomozás, mely egy emberöltőnyi idő alatt sem vezetett eredményre. Kedden azonban egy önkéntesekből álló civil szervezet segítségével sikerült eloldani a gordiuszi csomót, és 23 esztendő után megoldani a rejtélyes ügyet - jelentette az NBC.

Az Adventures With Purpose elnevezésű, kifejezetten a megoldatlan esetek felgöngyölítésére specializálódott csoport egy szonár segítségével talált egy elsüllyedt autót az Arkansas folyóban október 26-án. A jármű két és fél méterrel a víz alatt feküdt. Típusa és színe is egyezett azzal autóval, melyben Samantha és kislánya 23 évvel ezelőtt utazott. A kocsiban emberi maradványokat találtak, melyeket Little Rockba továbbítottak, egy bűnügyi laborba, hogy a szakértők azonosítsák azokat.

Dezarea, Samantha Jean Hopper időközben felnőtt másik lánya egy közleményben tudatt a nyilvánossággal, hogy az önkéntesek felfedezése a megnyugvás érzésével töltötte el, hiszen végre lezárhatja a múltját és e réges-régi históriát.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

A gyászoló hölgy a TikTokon avatta be az érdeklődőket szívszorító titkába.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...