Lifestyle

Egy vak őzre bukkant ez a kisfiú – Az, amit tett érte, még a kőszíveket is meglágyítja

Gyerekkorunkban azt tanuljuk, hogy ne avatkozzunk bele a vadon élő állatok életébe, ne zavarjuk, bántsuk őket. De mi történik akkor, ha egy élőlénynek pontosan az ember segítségére van szüksége? Egy 10 éves kisfiú tudta, hogy mit kell tennie, amikor rábukkant egy vak őzre. A barátjává fogadta.

Ilyen a valódi önzetlenség

Egyik reggel egy kisfiú az otthonától nem messze meglátott egy őzet, ahogy bizonytalanul imbolygott az utcán. Mikor közelebb ment hozzá, látta, hogy az állat vak, így tudta, hogy segítségre van szüksége. A lurkó elhatározta, hogy minden reggel az őz mellé szegődik, és elvezeti szegény párát egy füves részhez, ahol legelni tud. Az egyik ilyen alkalommal a szomszéd fotót készített a nem mindennapi párosról: a felvétel az egész internetet bejárta.

Egyébként míg a kisfiú iskolában volt, addig a szomszédok vigyáztak a "barátjára", hogy ne kószáljon el. Nem sokkal később egy vadon élő állatok rehabilitációjával foglalkozó csoport elvitte az őzet, aki így megkaphatta a megfelelő ellátást. A fél szomszédság és a kisfiú is ott volt - a családjával együtt -, hogy elbúcsúzzon az állattól. Igazán szívmelengető látni, hogy a gyerekek is tudnak és akarnak gondoskodni arról, aki rászorul.

Ha téged is meghatott a kisfiú kedvessége, akkor nyomj egy lájkot, vagy oszd meg másokkal is a cikket!
Ezt is ajánljuk: Milyen pózban alszik a kutyád? Ezt árulja el a személyiségéről

Fotó: diply.com; Leadfotó: wallpapersis.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Az 1944-es születésű színművész Bornemissza Gergely szerepét alakította Várkonyi Zoltán nagyszabású regényadaptációjában, az Egri csillagokban (1968), de emellett számos más emlékezetes szerepben is...
Lifestyle
A tasteatlas.com nevű angol gasztroportál évente közzéteszi, hogy az egyes országokban mely helyi különlegességekért bolondulnak a külhoniak. Lássuk az idei magyar toplistát!
Lifestyle
Az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – ez derült ki abból az OTP Mobil megbízásából a Pulzus Kutatási Rendszerrel készült kutatásból, amelyet március 5...