Lifestyle

Egy évig minden nap lefotózta magát ez a nő: az utolsó kép a földbe döngöl, olyan durva - Videó

Minden nap egy fotó életem legrosszabb évében – ez a címe annak a videónak, amit egy nő 2012-ben készített önmagáról. Az első képen még mosolyog, és gyönyörű, élettel teli, ahogy azonban haladunk előre az időben, úgy látunk egyre durvább és elkeserítőbb képeket róla. A felvétel utolsó darabja szó szerint a földbe döngöli a nézőt…

Egy élet képekben

A nő ugyanis ott már korántsem olyan, mint az első fotókon – fájdalmas sérülések borítják az arcát, a kezében pedig egy táblát fog: „Segítsetek, nem tudom, várhatok-e holnapig.”

A döbbenetes videót alig néhányan tudták csak szó nélkül hagyni: millióan végignézték, és még többen érdeklődtek a benne feltűnő sorsa iránt is. Mint később kiderült, a felvételt a szerb b92 csatorna készítette, és az volt a céljuk, hogy nyomatékosítsák, milyen hatalmas - és egyelőre megoldatlan - probléma a családon belüli erőszak és a nők bántalmazása. Nos, szerintünk elérték, amit akartak.

A videó már nem friss, 2013-as; lehet, hogy a főszereplője is csak egy színésznő, a sebek pedig ügyes sminkesek munkájának gyümölcsei, de a gond attól még valós és mindig aktuális - nem lehet elégszer felhívni a figyelmet rá. A 16akcionap.org azt írja, a statisztikai adatok szerint a partnerbántalmazás az esetek 95 százalékában férfi elkövetőt és nő áldozatot jelent; Magyarországon a családon belüli erőszak hetente legalább egy nő életét követeli, hiszen egy nőnek nyolcszor annyi esélye van, hogy élettársa vagy férje ölje meg, mint egy idegen támadó.

Fontos, hogy ezekről is tudjunk, és figyeljünk, segítsünk. Bárki kerülhet ebbe a helyzetbe. Ha te is egyetértesz, akkor nyomj egy lájkot, vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Ez Európa? Betiltották a miniszoknyát a tömeges szexuális zaklatások után

Videó: youtube.com; Leadfotó: froot.nl

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...