Lifestyle

Egy alvó nőt molesztált a férfi a nászéjszakáján, miközben a felesége is mellettük feküdt

Egy esküvői vendéget molesztált az esküvője után, miközben felesége az ágy másik oldalán volt.

Minden a szállodai szobakulcsok miatt történt

Holtham megosztotta szobáját a feleségével, Sarah-val és három másik emberrel a Hunters Hall szállodában, a Tetbury közelében, Gloucestershire-ben, Aznap este azt mondta egy pár nem találta a szobakulcsát, és ez azt jelentette, hogy az áldozatot is kizárták a szobájából, mert a kulcsát az szobájukban hagyta.

Joe Holtham, aki Warwickshire -i Arden tanácsadója lefeküdt az ágyba, felesége jobbra, és egy másik nő pedig balra, mellette pedig még egy hölgy. A harmadik nő élettársa a földön aludt.

Holtham tagadta, hogy alvás közben tapogatná a mellette lévő nőt, és ragaszkodott ahhoz, hogy csak akkor nyúlt hozzá, amikor a fenekére tette a kezét, és azt hitte, hogy a felesége.

Michael Hall ügyész elmondta a bíróságnak, hogy Holthamék Tetbury-ben tartották az esküvőt, a másik párral és az állítólagos áldozattal együtt.

Megállapodtak, hogy mindannyian megosztják Holthamék szobáját. – derül ki a Sun cikkéből

Abban a pillanatban, amikor a sértett fél ráébredt, hogy éjszaka bántalmazzák, teljesen ledermedt. Csak feküdt, abban a reményben, hogy nem lesz folytatás, de a férfi a ruhájánál kezdett matatni. A jobb csípőjénél volt megkötve. A bal oldalán feküdt és érezte, hogy a ruhája kioldódik.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.