Lifestyle

Kidobta az esküvőjéről vőlegénye húgát a dühöngő menyasszony - lehidalsz attól, mi volt a valódi indoka

Nem akarta, hogy ellopja a show-t

A 25 esztendős menyasszony elárulta, hogy férje 17 éves húgával egyáltalán nem rossz a viszonya, sőt saját elmondása szerint régóta várta már, hogy a házasság révén sógornőkké válhassanak. Azonban a menyasszonyt érzékenyen érintette, amikor az esküvőt megelőző időszakban hirtelen a tudomására jutott, hogy vőlegénye kishúga várandós. Nyugtalansága csak fokozódott, amikor rádöbbent, hogy a lány gyakorlatilag a szülés előtti stádiumban van, és az esküvő időpontjától számított két héten belül világra is hozhatja kisbabáját az orvosok szerint.

Hősnőnk rögtön kétségbeesett: arra gondolt, ha a vőlegénye kishúga részt venne az esküvőn, akkor a násznép osztatlan figyelemben részesítené (a 17 éves lány férjével együtt, aki szintén részt venne az ünnepségen), ezt pedig nyilván egyetlen menyasszony sem nézné jó szemmel. Ugyanakkor az ifjú arában egyéb aggályok és kétségek is felmerültek leendő sógornője esküvői részvételét illetően. Sokáig töprengett súlyos dilemmáján, majd elhatározta: ha törik, ha szakad, ő márpedig nem engedi, hogy a fiatal lány is részese legyen élete legszebb, legfelemelőbb napjának.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.