Lifestyle

Megszűnik Budapest ikonikus étterme: a vezetőség megható búcsúüzenetben köszönt el a vendégektől

Az első egységük 2022-ben nyitotta meg kapuit, amihez idén egy másik üzlet is csatlakozott. Most viszont sajnos eljött a búcsúzás pillanata.

Búcsú a megszokott ízektől

Budapesten az ember az éttermek színes, szinte zavarba ejtően nagy kínálatából válogathat. Még csak "le sem kell ragadnia" egyetlen vendéglátóhelynél, sőt sokszor alkalma sincs arra, hogy megszokja az étterem konyháját, hiszen időközben ki is szemel magának egy másik vendéglőt, és aztán azzal is tesz egy próbát. Mégis vannak olyan ikonikus budapesti vendéglátóipari egységek, melyek az évek, évtizedek múlásával a szívünkhöz nőttek. Talán azért, mert egyetemi éveink alatt - egy izzasztó ZH, vagy épp egy nehéz, de végül ötössel zárult vizsga után - boldogan léptük át a kapujukat, hogy barátaink társaságában kiengedjük a fáradt gőzt; talán mert a családunkkal együtt hosszú ideig koptattuk az asztalaikat, megismertük - és egy idő után már a keresztnevükön szólítottuk - a felszolgálóikat, ínycsiklandó ételeik, pompás vörösboruk pedig nemcsak ízeket, hanem a múlt különöböző árnyalatait, színeit is felidézik bennünk.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ezért is tölti el az embereket végtelen szomorúsággal, ha hirtelen bezár a törzshelyük. Ilyenkor a szíve mélyén egy kicsit mindenki elanyátlanodik, "hajléktalanná", kitaszítottá válik - igen, még akkor is, ha viszonylag gyorsan ráfanyalodik egy másik, hasonló komfortot és nívót kínáló étteremre. Persze könnyen lehet, hogy eleinte még ott is a lakat alá került vendéglátóhely miliőjét, ízvilágát, jóleső morajlását, lüktető-nyüzsgő belső életét keresi majd. Nem túlzás azt állítani, hogy ez is egyfajta "gyászmunka", kivált akkor, ha a kedvenc éttermünknek évekig, évtizedekig voltunk a visszajáró vendégei.

A hvg.hu szúrta ki, hogy újabb különleges étterem zár be Budapesten. Az eset azért különösen szomorú, mert az egységet 2022-ben nyitották meg, 2025 elején pedig csatlakozott hozzá egy másik üzlet is. Vagyis semmilyen jel nem utalt arra, hogy a vendéglátóhely a megszűnés küszöbére került...

Lapozz tovább, mindjárt eláruljuk, melyik fővárosi étteremről is van szó!

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.