Családja azt hitte, gyereket vár a nő - Ledöbbentek, amikor meglátták az első képet a jövevényről

Még nem jön a baba
A házaspár úgy döntött, inkább egy kiskutyát vállalnak be, mint egy kisbabát. A cuki golden retriever, Leelu hamar az internet sztárja lett, miután gazdája megosztott róla néhány ellenállhatatlan képet az egyik legnagyobb képmegosztó oldalon. Például ezt is:
Betelt a pohár
„Megint a szokásos lemezzel jött a családunk. Faggattak, hogy mikor érkezik már a baba és azzal érveltek, hogy most lenne itt a tökéletes idő, hiszen így nem lenne nagy korkülönbség a kicsi és az unokatestvérei között” – mondta el Carrie. Azt is hozzátette, hogy az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor az egyik rokon azt mondta neki, hogy majd úgyis meggondolja magát. Ekkor határozta el, hogy véget vet az örökös piszkálásnak és találgatásoknak, hiszen még pár évig biztosan csak kettesben és a kis aranyszínű szőrmókkal képzelik el az életüket.
Kivitték a kisfiút a motorversenyre - Amit ott művelt, az két nap alatt az internet sztárjává tette
Ezt a videót 48 óra alatt több, mint 40 millió ember kattintotta le, így a két éves vöröshajú kisfiú már most az internet sztárja. Nézd meg te is, miként reagál a kis Logan Cox az első motorversenyes élményére.


























