Lifestyle

Cigarettafüstbe burkolózott a bűnös Budapest, és mi imádjuk

Sokáig keresték Gordon Zsigmondot

A film/könyv sztorija szerint Gordon Zsigmond (Kolovratnik Krisztián), a kiábrándult bűnügyi újságíró egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány (Törőcsik Franciska) halála után nyomoz volt barátnője, Krisztina (Tenki Réka) segítségével a 30-as évek Budapestjén. Csakhogy ez az ügy más, mint a többi, a férfi mindenhol falakba ütközik. Gordont hajtja a kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, annál kitartóbban követi a nyomokat. A szálak különféle irányokba vezetnek, és úgy tűnik, senkinek nem áll érdekében az, hogy kiderüljön az igazság.

A Budapest Noir a Filmalap 900 milliós támogatásával készült Gárdos Éva koordinálásában, akinek egyetlen korábbi mozifilmes rendezése a 2001-es Amerikai rapszódia volt. A rendező a filmvetítést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy bár 2 évig dolgoztak a forgatókönyvön, mégsem a szöveggel küzdöttek meg a legjobban - ami igazán próbára tette őket, az a férfi főszereplő kiválasztása volt. Hónapokon keresztül castingoltak, de nem találták meg azt, aki hitelesen el tudná játszani a skrupulusok nélküli, folyton dohányzó, bourbon-imádó, eszes Gordon Zsigmond karakterét.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hogy miért pont arra a Kolovratnik Krisztiánra esett a választásuk, aki 7-8 éve visszavonult a színészettől, és saját bevallása szerint fogalma sem volt róla, hogy castingolnak a filmhez, arról maga a színész mesélt. Állítása szerint egyik nap a Nagymező utcában ült és cigizett, amikor elvonult mellette a filmes csapat, éppen forgatási helyszíneket kerestek. Köztük volt a Budapest Noir operatőre, Ragályi Elemér is, aki pont akkor kérdezett rá, mi lenne, ha Kolovratnik Krisztiánt is megkeresnék.

Kolovratnik egyébként valóban telitalálat, bár mi őszintén szólva kételkedtünk, megbirkózik-e egy ilyen kétségkívül nem mindennapi feladattal. Utoljára a rémes Szuperbojz című filmben láttuk még 2009-ben, és higgyétek el, az alkotás semmilyen szempontból nem nevezhető a pályája csúcspontjának. Szerencsére Gordon Zsigmond szerepében lubickol, egyszerre rosszarcú és szimpatikus, könnyen el lehet hinni róla, hogy egy jó sztoriért - no és az igazságért - bármire képes lenne. Tenki Rékával, aki a történet szerint Krisztinát, Gordon Zsigmond volt barátnőjét alakítja, üdítően friss és hiteles párost alkotnak. Tenki vagány, ugyanakkor sebezhető, gyönyörű és független, öröm nézni, ahogy létezik a vásznon. A színésznő egyébként a sajtótájékoztatón is imádnivaló volt: bevallotta, hogy számára a forgatás során az volt a legnagyobb kihívás, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, hogy rávegyék az embereket, továbbra is szavazzanak bizalmat a magyar filmeknek.

Videó: youtube.com; Fotók: Kende Tamás, Tóth Fanni

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.