"Nem érdekel, mit írnak rólam a 18-19 éves bloggerek" - Interjú Borsa Brownnal

2017 legnépszerűbb irónőjével beszélgettünk.

Írásra született

Eddig megjelent 8 könyvét több mint 100 000 példányban adták el, kétszer is jelölték Aranykönyv díjra, legsikeresebb regényét pedig hamarosan tizedjére kell utánnyomni, mert minden példányt elkapkodtak a boltok polcairól. Ő Borsa Brown, 2017 legsikeresebb írónője. Aki nem mellesleg magyar, bár álneve miatt ezt valószínűleg sokan nem tudják. Egy kávézóban ültünk le beszélgetni, és rögtön elbűvölt nyílt, laza, vidám személyiségével. Bár azt mondja, utál szerepelni, én ezt még mindig nehezen hiszem el. Aki így tud csacsogni, az arra született, hogy szerepeljen – és írjon.

Amikor felhívtalak telefonon, és mondtam, hogy Borsa Brownt keresem, nagyot nevettél. Senki sem szokott így szólítani?

Dehogynem. A Borsát már azok is használják, akik a rendes családnevemet, a Szobonya Erzsébetet ismerik. Igazából azt szoktam mondani, hogy mindenre hallgatok (nevet). A becenevem egyébként kiskorom óta Böbe, de már azok is Borsáznak, Borsikáznak, akik régen Böbének hívtak. Nem tudom egyébként, miért nevettem el magam, lehet, még el voltam varázsolva…

Honnan jött a Borsa Brown?

Mindenképpen szerettem volna egy írói álnevet, mert úgy gondoltam, hitelesebbek lesznek a könyveim – a témájuk miatt -, ha egy amerikai vagy angol név van a borítón. A Borsa egyébként a gyerekeim nevéből tevődik össze: a nagylányom Bíborka, ő a „Bor”, a kislányom pedig Sarolta, ő a „sa”. Vezetéknévnek pedig valami egyszerűt szerettem volna választani, így jött a Brown.

A népszerűségi listák alapján te voltál 2017 legnépszerűbb írónője. Mit gondolsz, mi lehet a sikered titka?

Erre mindig azt válaszolom, hogy ha tudnám, akkor biztosan írnék róla egy könyvet, és degeszre keresném magam. Szerintem egyébként a kulcs az őszinteség: amikor az író ugyanazt érzi írás közben, mint amit az olvasó olvasás közben. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy „cirkálmányos” mondatokat fogalmazunk és túldicsőítünk mindent, inkább azt, hogy spontán leírjuk a gondolatainkat, néha csúnyán, néha hasraütésszerűen, ahogy jön. Az is fontos, hogy magunkat adjuk, illetve, hogy legyen saját stílusunk. Ha nincs stílusod, akkor nem fognak megismerni az olvasók. A szerkesztőm azt szokta mondani, hogy 5 mondatból megállapítja, én írtam-e a szöveget vagy sem.

Van olyan külföldi vagy magyar író, akinek a stílusa, a munkássága nagy hatással volt rád?

A kedvenc könyvem az Anna Karenina, de nagyon nem úgy írok, mint Tolsztoj (nevet). A történet befejezése azonban hatással volt rám: az Anna Karenina nem happy enddel végződik, és én sem vagyok túl happy end-párti, inkább a realitás talaján maradok. Szeretem képen csapni az olvasót, hogy a sokk hatására vonja le a tanulságot. Arra törekszem, hogy minden könyvemnek legyen mondanivalója, és igyekszem fontos témákra rámutatni, ilyen például az iszlám kultúra vagy a nők bántalmazása. Persze, a karakterek is lényegesek. Muszáj egy olyan főhőst kitalálni, aki megszólítja az embereket.

Említetted az iszlám kultúrát, aminek egyébként az Arab-sorozatban nagy szerepe volt, csakúgy, mint az olasz maffiának a Maffia-trilógiában. Van valami oka annak, hogy általában ilyen különleges világba kalauzolod az olvasókat?

Teljesen véletlen a dolog. Mindig kiválasztok két karaktert, akikről tudom, hogy milyenné akarom formálni őket, aztán egy olyan környezetet, világot keresek, amit itt, Magyarországon nem nagyon ismernek az emberek. Szeretek titkos helyeket, titkos kultúrákat bemutatni. A maffia nagyon zárt közösség, tele van misztikummal, ezért vonzott, az Arab-trilógiánál pedig a férfi karakter segített a döntésben: egy nagyon erős, nagyon nyers figurát képzeltem el, hozzá pedig leginkább az arab kultúra illett.

Az Arab-trilógia megírására például hogyan készültél fel, honnan szereztél hiteles háttérinformációkat?

Semmit sem tudtam az iszlámról, így becsatlakoztam különböző csoportokba, ahol a tagok nagyon sokat segítettek nekem. Ezen kívül minden csatornán, újságban az arab híreket kerestem, napi rendszerességgel olvastam az Arab News és az Al Jazeera weboldalakat, és még a legapróbb történéseket is elraktároztam magamban, hátha fel tudom használni valamilyen csavarként a könyvemben. Mondok egy példát: egy héttel azután, hogy leadtam az Arab-trilógia első részének kéziratát, meghalt a szaúdi király. Azonnal írtam a szerkesztőnek, hogy küldje vissza a kéziratot, mert meghalt a szaúdi király, és ezt muszáj beleírnom a sztoriba.

Az élet minden területén ennyire maximalista vagy?

Nem vagyok hajcsár, de ha valamire rákoncentrálok, akkor úgy vagyok vele, hogy csináljuk meg jól. Biztosan van ebben egyfajta bizonyítási vágy is. Nagyon szerető, de egyszerű polgári családból jöttem, és mindig arra törekedtem, hogy anyu büszke legyen rám. Neki én voltam a legszebb, a legokosabb, és akkora adag önbizalommal indított útnak, hogy szilárdan hittem: ha ő úgy gondolja, lehet belőlem valaki, akkor biztosan igaza lesz. Amikor betöltöttem a harmincat, eszembe jutott, hogy úgy látszik, anyu tévedett, mert nem vittem semmire (nevet). Sajnos se ő, se apukám nem érhette meg, hogy író lett belőlem.

Lapozz, az interjú folytatódik a következő oldalon!

Fotó: Facebook/Borsa Brown szerzői oldala

Oldalak

Szólj hozzá Te is!