Lifestyle

Megszavazták, hol legyen a Balaton Sound a jövőben

Közvéleménykutatást tartottak Zamárdiban arról, hogy továbbra is ott rendezzék meg a Balaton Sound fesztivált. Kiderült, hogyan döntöttek a helyiek.

A kezdetektől zamárdi ad otthont a Balaton Soundnak

A Balaton Sound Európa egyik legnagyobb szabadtéri elektronikus zenei fesztiválja. A rendezvényre 2007 óta minden év júliusában kerül sor Zamárdi városában, a Balaton déli opartján, közvetlenül a vízparton. A 2019-es önkormányzati választási kampányában a település jelenlegi polgármestere, Csákovics Gyula már jelezte, hogy túl nagy terhelést jelent a városnak a naponta 20 ezer embert vonzó nemzetközi zenei fesztivál, és növelni kell a rendezvény bérleti díját.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bár korábban az is felmerült, hogy a fesztivál új helyre költözik, végül a tárgyalások jelentős eredményeket hoztak. Bár a Balaton Sound a vírus miatt 2020-ban és 2021-ben is elmaradt, a fesztivál korábbi szerződése azonban lejárt és újra kellett tárgyalni a feltétleket. Eszerint a következő három évre nagyjából a kétszeres díjat fizetnék ki a szervezők: évi 150 millió forintos bérleti díjat, valamint a helyszín rekultivációjára további 90 millió forintot – foglalta össze a likeBalaton.hu.

Zamárdi lakosságának körében közvéleménykutatást végeztek, hogy ilyen feltételek mellett vállalják-e a továbbiakban is a fesztivál befogadását. Kérdőív segítségével mérték fel, hogy támogatják-e a helyiek a nagy tömegeket vonzó, de a település szempontjából jelentős bevételt hozó Balaton Sound fesztivált. A helyi konzultációban egészen pontosan 2800 fő vehetett rész: a 18. életévüket betöltött állandó lakosok, valamint a 18. életévüket betöltött, Zamárdiban tartózkodási engedéllyel rendelkező polgárok.

Lapozz a cikk folytatásáért!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Mintha minden új dal ismerős lenne, a filmek ugyanazokat a fordulatokat ismételnék, a közösségi oldalakon pedig újra és újra ugyanazok a trendek köszönnének vissza. Talán nem csak nosztalgiából...
Lifestyle
A csendes vagy krónikus gyulladás nem jár akut lázzal, pirossággal vagy nyilalló fájdalommal, mint egy elfertőződött seb vagy egy torokgyulladás, ellenben csendben gyilkolja az immunrendszert.
Lifestyle
„Nincs gyerek, kétszeres jövedelem, végtelen szabadidő” – nagyjából így lehetne összefoglalni a DINK (Dual Income, No Kids) életmód lényegét.
Fashion&Beauty
A női ruhák zsebnélkülisége nem puszta véletlen vagy figyelmetlenség a tervezők részéről: ez a divattörténelem egyik legrégebbi, legpolitikusabb és legidegesítőbb játszmája.
Lifestyle
Mindenki azt szeretné, ha a törölközője sokáig jó illatú maradna, de ez nem mindig jön össze.
Sztárok
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból közeledhetett férje botrányokba keveredett öccséhez.