Lifestyle

Álomfejtés: ezt jelentik az álmaidban látott különböző színek és árnyalatok

A különböző szimbólumok mellett a színeknek is megvan a maguk jelentése, máris mutatjuk mi.

Mit álmodtál tegnap este?

Emlékszel a legutóbbi álmodra? Hogy miről szólt, kik szerepeltek benne, milyen színek jelentek meg? Állítólag gyakran álmodnak az emberek fekete-fehérben. Előfordulhat, hogy amikor felébredünk, egy-egy színre határozottan emlékszünk, és úgy érezzük, annak valami fontos jelentése lehet.Az álomfejtéssel foglalkozók szerint a színeknek különleges jelentésük van. Tudat alatt is kötődhetnek azokhoz a színekhez, amikkel napközben, ébren találkoztunk. Sokan hajlamosak úgy gondolni, hogy az álmainkban látott színeknek nincs olyan nagy jelentőségük, pedig ha figyelmet fordítunk rájuk, pontosabb értelmezéshez juthatunk az álom megfejtéséhez. Persze nem szabad elfelejteni, hogy az egyes dolgok, szimbólumok mindenki esetében más és más értelmezést kaphatnak, személyenként különbözhetnek. Mégis van egy általános jelentésük, amik a legtöbb emberre és álmaikra igazak. Máris mutatjuk mik ezek.

Kattints a galériára a színmagyarázatokért!

Fekete Sok kultúrában a halál és a gyász szimbóluma a fekete szín. Ha az álmunkban megjelenik, akkor szomorúságot, veszteséget jelenthet. Jelezheti akár az ötletek halálát vagy más, inkább negatív irányú változást. Emellett azt is jelentheti, hogy valamit figyelmen kívül hagytunk az ébrenlétben, valamit nem vettünk észre vagy nem fejeztünk be. De akár a legsötétebb félelmeinkre is utalhat.
Kattints a további képekért!

Születésünk pontos ideje sok mindent elárulhat rólunk az ezotéria és a spiritualitás hívői szerint, így például azt is, mire számíthatunk az életben, és hogyan alakul majd sorsunk.

Leadfotó: 123rf.com, Forrás: brigthside.me

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...