Lifestyle

A Pieninek ízei Budapesten – Lengyel gasztro-workshop vol 2.

2025.december 8-án a Gastro-polis főzőstúdió adott otthont a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet második alkalommal megrendezett gasztro-workshopjának. Míg tavaly a varsói, Michelin-ajánlásos Elixir by Dom Wódki étterem séfje és a főváros gasztronómiai világa mutatkozott be, idén a magyarok körében különösen kedvelt Kis-Lengyelország került reflektorfénybe – azon belül is a Pieninek jellegzetes ízei és hagyományai.

Az estet Farkas Melinda, a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet vezetője nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta a Kis-lengyelországi vajdasággal való együttműködés fontosságát, valamint felidézte: a szervezet 2023-as újraindulásakor kitűzött cél, miszerint a magyar utazók a Krakkón és Zakopanéban túlmutató Lengyelországot is megismerjék, mára kézzelfogható eredményeket hoz. A folyamatos kampányoknak, rendezvényeknek és a Szia Lengyelország! platformnak köszönhetően egyre nagyobb az érdeklődés Varsó, Gdańsk, Wrocław, valamint a déli gyógyüdülő városok – például Krynica-Zdrój és Szczawnica – iránt.

A rendezvényen Karolina Jawor, a Kis-lengyelországi Idegenforgalmi Szervezet képviselője is bemutatkozott. Előadásában kiemelte, hogy Małopolska Lengyelország egyik legkiemelkedőbb turisztikai régiója, mely egyszerre őrzi hagyományait és kínál sokrétű élményeket egész évben. Különleges vendégként három, a Pieninek szívéből érkezett tutajost is köszöntöttek, többek között a Dunajeci Tutajosok Egyesületének az elnökét, Jerzy Regiec-et, akik a Dunajec menti tutajozás tavasztól október végéig tartó szezonját népszerűsítették látványos népviseletben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A program további részében Szczawnica polgármestere, Bogdan Szewczyk szólt a résztvevőkhöz. Beszédében felidézte a magyar származású Szalay József, a város alapítójának szerepét, és hangsúlyozta a lengyel–magyar barátság jelentőségét, amely Szczawnica identitásának máig fontos része. Az est házigazdájaként Artur Majerczak – a régió sokrétű idegenforgalmi képviselője és szakács – mutatta be a közösen elkészített ünnepi lengyel menüt, melyben édesanyja Halina segédkezett.

A magyar újságírók és bloggerek csapatokban készítették el, kóstolták a tradicionális fogásokat: savanyúkáposzta-levest (kwaśnica), háromféle töltelékű pierogit, céklalevest (barszcz) gombás krokettel, valamint almás pitét és feketeribizlis süteményt. A jókedvről és a valódi hegyi hangulatról a góral tutajosok gondoskodtak – ők nemcsak ételekkel és italokkal, hanem vidámsággal is megajándékozták a résztvevőket.

Az este végén értékes nyeremények – köztük számos tutajozásra szóló voucher – találtak gazdára. Szczawnica városa egyedülálló módon mutatkozhatott be: nem csupán turisztikai látnivalóit ismertette, hanem azt a vendégszeretetet és életérzést is, amely a régiót különlegessé teszi. A kerékpározási és túralehetőségek, a síelés, a tutajozás és a gyógyvizek együttese rendkívül vonzó úti céllá formálja a Pienineket – nem utolsósorban azért, mert Budapestről mindössze 5–6 óra alatt elérhető.

Fotók: Szeicz Anita

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Egy friss kutatás szerint sok otthon levegője főzés közben olyan mértékben szennyeződhet, amely már egészségügyi kockázatot is jelenthet.
Lifestyle
Amikor a hosszú élettartamról és a halálozási arányt befolyásoló tényezőkről van szó, általában az olyan alapvető életmódbeli dolgok kerülnek előtérbe, mint a rendszeres testmozgás és az egészséges...
Lifestyle
A szervezet tápanyaghiány esetén elsőként a létfontosságú belső szervek működését igyekszik fenntartani, így a vitaminok és ásványi anyagok szintjének csökkenése leghamarabb a hajunkon és az...
Fashion&Beauty
A reggeli kapkodásban a nyitott szekrény előtt állva elhangzó „nincs egy rongyom se” mondat az egyik leguniverzálisabb női tapasztalat, valljuk be. Bár a gardróbunk gyakran roskadozik a ruháktól, a...
Fashion&Beauty
2026 őszén nem más, mint a piros farmer tér vissza a divatba, és az idei őszi-téli szezonban ráadásul teljesen más arcát is mutatja meg. Ez az élénk szín elsőre sokakat elriaszthat, ám néhány ügyes...
Lifestyle
Nem városi legenda, és egyre többen tapasztalják, hogy a darazsak valóban támadóbbá válnak az őszi hónapokban.