A bennünk élő istennők - Te melyik vagy közülük?

A személyiség egy nagyon sokrétű sajátosságunk, és mindenki egyedi jellemzőkkel rendelkezik. Van viszont egyfajta alaptermészetünk, ami minden más jellemzőt összefog és meghatároz. Ahogyan a görög istennők képviseltek egy-egy nőtípust, ugyanúgy ezek a sajátosságok bennünk is megjelennek. Kíváncsi vagy, benned melyik istennő él?

Aphrodité, a csábító
A szépség és a szerelem istennője, aki már megjelenésével bűvkörébe vonja a férfiakat, anélkül, hogy bármi egyebet is tenne. A szerelemben, a szexualitásban leli örömét, maga a csábító kísértés, szeret flörtölni és udvaroltatni magának. Élvezi a bulikat, a mulatságot, mindent, ami szórakoztató. Egy Aphrodité típusú nőt arról lehet megismerni, hogy van egyfajta személyes varázsa, kisugárzása, ami már önmagában elég ahhoz, hogy vonzza a férfiakat. A nők általában nem nagyon bíznak benne, mert az ellenséget látják benne, aki behálózza párjukat.

Héra, az örök feleség
A házasság védőistennője, a születés védelmezője, oltalmazó feleség. Arra hivatott, hogy a párját, férjét szeresse, támogassa. Az ilyen típusú lányok számára a családalapítás, sőt inkább a férjhez menetel az elsődleges, és tulajdonképpen az egyetlen motiváló erő az életben. Életüket a párjuknak, családjuknak szentelik, kifejezetten önálló ambícióik nem is nagyon vannak, összes céljuk a házastárssal függ össze. Minden nehézség ellenére kiatartanak a férjük mellett - lásd Hérát, aki számos kalandja ellenére sem hagyta el férjét, sőt bosszút sem rajta állt sosem, hanem csak annak szeretőin.

Perszephoné, az engedelmes
Mivel ő az alvilág királynője, azt gondolnánk, hogy kemény és uralkodó típus. Pedig ezek a dolgok abszolút nem jellemzik, sokkal inkább az engedelmesség és a rugalmasság. Nem igazán önálló, egyedül nem szeret döntéseket hozni, inkább hallgat másokra. A Perszephoné típusú nő ebből kifolyólag nem az a hirtelen típus, kicsit inkább passziv, csak megtörténnek vele a dolgok, nem ő alakítja őket. Nagyon jól tud alkalmazkodni, gyakorlatilag azzá tud átalakulni, akit a helyzet megkíván. Egész alakja, külsőleg és belsőleg egyaránt kislányos, ezt mások is érzékelik és a legtöbb ember úgy is kezeli, mint egy kis virágszálat.

Artemisz, a szingli istennő
A vadászat istennője, a szüziesség, az abszolút függetlenség megtestesítője. Gyakorlatilag azt lehetne mondani, ő a szingli csajok, vagy inkább a szingliség istennője. A tipikus lázadó csaj, aki az abszolút önállóságra törekszik, senki támogatására nem szorul. Céljait egyedül, saját erejéből éri el, sőt számára a szerelem sem sokat nyom a latban, tulajdonképpen remekül megvan pasi nélkül is. Nincs szüksége feltétlenül a folyamatos elismerésre, anélkül is elég magabiztos ahhoz, hogy értékelje önmagát, és azokat a dolgokat, amiket véghez visz. A nőkkel alapvetően sokkal jobb a kapcsolata, mint a férfiakkal, sőt a nők gyakran kérik is a segítségét, ha nehezen tudnak érvényesülni. A női egyenjogúság nagy barátja, nem híve a hagyományos, férfiaknak abszolút hatalmat tulajdonító felfogásnak.

Athéné, maga a tudomány és bölcsesség
Az igazi férfipárti istennő, az ellenkező nem odaadó híve. Csakhogy ez nála nem a férfiak iránti alázatot jelenti, sokkal inkább a tiszteletet és megbecsülést. A nőkkel nem nagyon találja a közös hangot, azok az ő gondolkodását talán kicsit férfiasnak találhatják, arról nem is beszélve, hogy a szokásos csajos dolgok annyira nem is mozgatják meg az Athéné típusú nőt. Párválasztásnál biztos kézzel nyúl bele a tutiba és dönt az abszolút győztes hím mellett, aki egyenrangú, méltó társa lehet egy ilyen határozott, öntudatos nőnek. Annak a híve tehát, hogy okosan, önállóan gondolkodni egy nő is tud, nemcsak a férfiak.

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.