7 dolog, amit soha ne tegyél a szárítógépbe

A szárítógép az egyik leghasznosabb háztartási nagygépünk, ami nélkül sokan nem is tudnánk elképzelni az életünket. Rengeteg időt megspórol a ruhák száradását illetően, és majdnem mindent beletehetünk szárítani. De csak majdnem.
Praktikus és hasznos segítség – 1920 óta
Isten áldja azt az embert, aki feltalálta és megalkotta a szárítógép ősét, mely mai modern formájában számos háztartás nélkülözhetetlen berendezési eszköze. Napjaink közkedvelt szárító masinájának elődjét – azaz az első elektromos szárítógépet J. Ross Moore találta fel, akinek elege lett, hogy télen a szabad téren kell megszárítania a ruháit, ezért az 1920-as években megalkotta ezt a csodát. És milyen jól is tette, hiszen a szárítógép igazi áldás, főleg akkor, ha nincs lehetőség szabad téren teregetni a hideg, nyirkos időjárásban vagy éppen hely szűkében van az ember otthon a teregető szempontjából. A gyorsaságról nem is beszélve, amit a szárítógép produkál: néhány óra alatt szárazzá és puhává varázsolja a ruhákat. Szöszmentesen! Bár elsőre úgy tűnik, hogy szinte bármilyen vizes ruhaneműt bele lehet dobni, a látszat csal. Hiába praktikus, a szárítógép sem egy varázsdoboz, ami minden anyaggal kíméletesen bánik. Ha nem figyelünk oda, könnyen tönkre tehetjük vel a ruháinkat, vagy ami még rosszabb, magát a gépet is. Éppen ezért fontos tudni, hogy mik azok, amiket nyugodt szívvel beletehetünk a szárítóba, és melyek azok a darabok, amiknek bizony a sima teregetőn a helyük.
Ha kíváncsi vagy, mi az, amit soha nem szabad megszárítanod a szárítógépben, kattints a galériára!
Leadfotó: 123rf.com





























