Home&Design

7 hasznos tipp a költözéshez

Tudjuk, hogy mekkora stresszel jár egy költözés, nem beszélve az azt megelőző időszakról. Megtalálni a megfelelő lakást, elintézni a papírmunkát, átíratni a közműveket és számtalan más fontos feladat várja az embert. Éppen ezért cikkünkben összegyűjtöttünk 7 olyan hasznos tanácsot, ami segít átvészelni ezt az időszakot.

1. tipp: tervezzünk!

Nem érdemes ad hoc módon belevágni a költözésbe, mondta el a Promove, hiszen a költöztetés egyébként is kaotikussá válhat, ha nem gondolja át alaposan a helyzetet. Kezdje azzal, hogy leül és összeírja a bútorokat, nagyobb háztartási gépeket, műszaki berendezéseket, valamint igyekezzen megtippelni azt, hogy hány doboz, illetve zsák vagy bőrönd fog költözni. Ezzel máris rendszert teremthet a dolgok között, valamint ez alapján a szállító cég árajánlatát is be tudja kérni.

2. tipp: nem mindegy, hogy kit bíz meg a költözéssel!

Válasszon tapasztalt, gyors és rugalmas céget, olyat, akinek az autóparkja megfelelő, rendelkezik call centerrel, akiket bármikor felhívhat, amikor szükséges. Emellett az is fontos, hogy erős fizikumú munkatársakkal dolgozzanak, mivel ez garantálja a gyorsaságot. Nézze meg a szóba jöhető vállalkozások honlapját, figyeljen arra, hogy legyenek referenciái, de a közösségi oldalakon található vélemények is sokat segíthetnek.

3. tipp: lomtalanítson!

Teljesen felesleges magával vinni olyan dolgokat, amiket már évek óta nem használ, nem szeret, nem működőképesek vagy egyéb más okból feleslegesek. Kérjen a költöztető cégtől lomtalanítási szolgáltatást és szabaduljon meg ezektől! Ezáltal nem csupán gyorsabb, de olcsóbb is lesz a költöztetés, valamint nem kell majd kerülgetnie az új lakásban ezeket.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

4. tipp: dobozoljon megfelelően!

Mindenképpen használjon költöztetésre alkalmas erős, zárható dobozokat, és minden egyes dobozra írja rá azt, hogy mi van benne. Emellett az is kerüljön rá a dobozra, hogy az új lakásba hová kerüljön, ezzel meg fogja könnyíteni a kipakolást is.

5. tipp: Minden fontos dolog legyen egy külön dobozban

Azokat a dolgokat, melyekre a költözés utáni első napokban szüksége lesz, tegye külön dobozba, így azonnal kéznél lesznek, nem kell majd ezeket keresgélni. Ilyen dolog például a fogkefe, fogkrém, arckrém, néhány tiszta ruha, törölköző, gyógyszerek, fésű és olyan tárgyak, amelyeket használni szeretne. Sokat fog könnyíteni ezekben a kaotikus napokban, ha ezeket nem kell keresgélni.

6. tipp: kérjen segítséget, ha szükséges!

Akár a dobozolás, akár a bútorszerelés sokkal könnyebb lesz, ha nem egyedül csinálja. Nem beszélve arról, hogy milyen jókat lehet beszélgetni közben! Ha pedig profi segítséget szeretne, akkor keresse ez ügyben a költöztető céget, akik dobozolnak, buborékfóliáznak, bútort szerelnek, ha szüksége van rá!

7. tipp: ne hanyagolja el a pihenést!

Előzze meg a kimerülést, hiszen ha legyengíti az immunrendszerét, akkor könnyen megbetegedhet. Figyeljen az étkezésre, a folyadékfogyasztásra és a pihenésre, kikapcsolódásra is. Szakítson időt arra, hogy egy kicsit elfelejtse a költözést!

Oldalak

Home&Design
Sztárok
A brit királyi család hivatalos programjai kívülről gyakran könnyednek és spontánnak tűnnek, a háttérben azonban minden apró részlet szigorúan megtervezett. A nyilvánosság elől rejtve olyan...
Lifestyle
A nyári hőség nemcsak napközben, hanem éjszaka is megkeserítheti az életünket, de néhány egyszerű trükkel sokkal pihentetőbbé tehetjük az alvást. Egy alvásszakértő most elárulta, melyik testhelyzet...
Fashion&Beauty
Ha nyár, akkor figyelemfelkeltő színek! Letícia királyné ezúttal egy lenyűgöző kék összeállítással hódította meg a nyilvánosságot, a ruha ráadásul nemcsak a tekinteteket vonzotta, hanem a...
Lifestyle
A Bikára olyan különleges élmények várnak, mintha egy romantikus film díszleteibe csöppent volna - íme, a júliusi előrejelzésünk szerelem fronton!
Egészség
A 40 fokos hőségben a szervezet működése alapvetően megváltozik, és az étkezésnek ehhez kell alkalmazkodnia.
Lifestyle
Egyre többen vásárolnak powerbanket, vagyis külső akkumulátort az utazáshoz, de egyáltalán nem mindegy, ezt hogyan veted be.