Fashion&Beauty

Nagypál Kriszti elindult - Így vág neki a világversenynek Magyarország Szépe

Szeretne minél jobb helyen végezni

A verseny döntője 2019. december 14-én lesz, így a felkészítő tábor közel egy hónapon át tart majd. A különböző nemzetek versenyzőinek percre pontosan beosztott órarend szerint kell létezniük, ráadásul a családdal eltöltött időt is limitálják.

"Kicsit félek, mert nem tudom, mi fogad majd Londonban, milyenek lesznek a szobatársaim, hogy fogjuk bírni a megpróbáltatásokat. Egyedül utazom ki, látogatót nem fogadhatunk, így csak a versenyre lehet fókuszálni. Az első héten már kezdődnek is az alversenyek, lesz talent, nemzeti tánc, sportverseny és a zsűrik előtt egy interjú, illetve egy tévéfelvételünk is lesz. Ezután derül majd ki, hogy ki került be a TOP30-ba, majd jön egy multimédiás szavazás, ott leszűkül a csapat a TOP20-ra. Ez a stresszes része a dolognak, de próbálom függetleníteni magam ettől, nagyon várom például a városnézést. Remélem, hogy sikerül jó viszonyt kialakítani a többi lánnyal, a többségükre már rákerestem a neten, az biztos, hogy gyönyörűek" - fogalmazott Kriszti, aki nyitott személyiségnek tartja magát, így nem gondolja, hogy problémája lesz a barátkozással.

A szépségkirálynő hozzátette, hogy már azt is hatalmas eredménynek tartja, hogy egyáltalán részt vehet a világversenyen, de nagyon boldog lenne, ha minél előkelőbb helyezéssel tudná megörvendeztetni Magyarországot.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A magyar szépség mindent elkövet a legjobb eredmény eléréséért.

Leadfotó: facebook.com/Nagypal-Krisztina

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy...
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Sztárok
Charles Spencer közel három évtizeddel Diana hercegné tragikus halála után szokatlanul őszintén beszélt nővéréről, és arról az egy dologról is, amelyet ma már egészen másképp csinálna.