Születésnapján ismét eljegyezték Miley Cyrus-t – Ilyen fura jegygyűrűt még sosem láttunk

Miley Cyrus és Liam Hemsworth kapcsolata olyan viharos és eseménydús, hogy nem lepődnénk meg, ha egyszer mozifilm készülne belőle. 2009-ben jöttek össze először, aztán számos szakítás és újrakezdés, sőt egy eljegyzés után 2013-ban intettek végső búcsút egymásnak. Legalábbis egy időre. Idén ugyanis ismét egymásra találtak, Miley pedig újabb gyűrűt kapott kedvesétől, nem is akármilyet.

Miley első jegygyűrűje nem lett a kedvence

Miley Cyrus egy igen sokszínű egyéniség, elkötelezett állatvédő, imádja a kutyusait, egy igazi modern hippi, ő az alapítója a The Happy Hippie Foundation-nek. Mindeközben előfordul, hogy pánszexuálisnak és „nemtelennek” nevezi magát, minden erejével támogatja az egyenlőséget, védi az LMBTQI közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek, queerek és interszexuálisok) jogait. Még sosem láttuk őt átlagos ruhákban vagy átlagos frizurával, egyszerűen egy nagyon „színes-szagos” jelenség, aki tudja, mit akar az élettől. Éppen ezért amikor Liam 2012-ben egy elég tradicionális aranyfoglalatú gyémántgyűrűvel kérte meg a kezét, ezzel nem igazán lopta be magát Miley szívébe.

Persze erről akkoriban szó sem esett, ezt néhány hete mesélte el a sztár Ellen Degeneres-nek. Állítása szerint imádja a kedvesét, kizárólag ezért hordja az ujján a tőle kapott gyűrűt, pedig egyáltalán nem tetszik neki és a személyiségéhez sem passzol. Úgy tűnik, Liam javítani szeretett volna a helyzeten, és hogy bebizonyítsa, igenis ismeri menyasszonyát, a 24. szülinapján egy újabb gyűrűvel lepte meg.

Nem mindennapi gyűrűről van szó, mi például nem szívesen viselnénk jeggyűrűként. Ha kíváncsi vagy rá, lapozz!

Oldalak

  • 1
  • 2

Szólj hozzá Te is!