Ilyen hatással van a zaj az egészségünkre: sokkoló, milyen következményekkel járhat, ha súlyos zajterheléssel élünk együtt

Egy sportcsarnokban is elengedhetetlen a zaj csillapítása

Az MVM DOME csarnok teljes hangszigetelése az előbb említett vállalat szakembereinek a munkáját dicséri. A multifunkciós épület az összes létező teremsportág számára megfelelő szabványokkal, méretekkel, kialakításokkal rendelkezik. Mindezek mellett nagykoncertek, rendezvények, kiállítások helyszínéül is szolgál. Így a teremakusztika nagyon fontos szempont, már a tervezéskor kiemelten figyelmet kapott a megfelelő hangelnyelő anyagok kiválasztása. Akusztikai szempontból lényeges, hogy az épületben lévő anyagok többsége beton és üveg és ezek a szerkezetetek még inkább felerősítik a nem kívánt hangokat. A folyamatos háttérzaj pedig nem csak rontja az egymás közti kommunikációt, de a kifáradásához is vezethet. A kivitelezés során az akusztikai célra alkalmazott fagyapot táblák a magas szintű műszaki teljesítményen túl esztétikailag is jól mutatnak. A lapok festhetőek, természetes megjelenésűek kémiailag semlegesek – nem lépnek reakcióba a körülötte lévő anyagokkal, könnyen vághatók a kívánt méretre és formára, mechanikai igénybevételekkel szemben rendkívül ellenállóak, kiváló idő- és időjárásállóak. A kivitelezés során nincs szükség különleges szerszámokra, speciális ismeretekre, különleges szaktudásra. A rögzítések könnyen és egyszerűen beépíthetők.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Különösen a háború sújtotta és a szegényebb országokban emelkedik a kolerás megbetegedések száma. A WHO szerint már 26 országból jelentették, hogy kitört a kolera járvány.

Leadfotó: Pexels/Ivan Samkov, fotó: Knauf Insulation

Oldalak

Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.
Lifestyle
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a...
Sztárok
Sarah Michelle Gellar egy megható bejegyzésben ünnepelte meg fia, Rocky 14. születésnapját, megmutatva a rajongóknak, hogy a kamasz fiú megszólalásig hasonlít édesapjára, Freddie Prinze Jr.-ra.
Sztárok
Megrázó és egyben inspiráló vallomást tett Szalay Bence a Celeb vagyok, ments ki innen! adásában. A 33 éves színész a dzsungelben, csapattársának, Sápi Vivinek nyílt meg először a nyilvánosság előtt...
Lifestyle
Ahogy a hőmérséklet tartósan 15 fok alá süllyed, a poloskák tömegesen indulnak meg a meleg lakások felé, hogy védett rejtekhelyet találjanak a közeledő téli hónapokra az ablakok és redőnyök környékén...