Egészség

Újabb betegség került fel a WHO listájára, amely világszerte ezreket érint

Mentális rendellenességnek minősül.

Létező betegség

Alig két évvel ezelőtt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, hogy frissíti a betegségek nemzetközi osztályozásának (ICD) listáját, különösen a mentális zavarokkal foglalkozó részét. Ezt a tervezetet a napokban hivatalosan is életbe léptették, így a módosítás értelmében a videojátékokkal kapcsolatos zavarokra immár létező betegségként tekintenek a WHO-nál - írja az nbcnews.com. Az új besorolás 2022. január 1-től lép hatályba.

Mi számít függőségnek?

A WHO hivatalos definíciója szerint videojáték-függőségnek számít, ha valaki teljesen elveszti a kontrollját a játék, és annak ideje fölött, illetve a játékok még a napi rutinnak számító tevékenységeknél is fontosabb szerephez jutnak. A legnagyobb probléma akkor van, ha az egyén még akkor sem képes abbahagyni a játékot, ha az élet minden más területén már, súlyosan negatív hatások jelentkeznek, ám ő ebből semmit nem érzékel.

Kóros viselkedészavar

A WHO felmérései szerint az elmúlt tíz év alatt ötvenötezer mentális sérülést, fizikai betegséget, és köztük halálos kimenetelű megbetegedést is okozott a videójáték-függőség, ám attól, hogy valaki sokat ül a számítógép és/vagy a konzol előtt még nem feltétlenül számít függőnek. A fent sorolt tüneteknek ugyanis legalább egy éven át fent kell, hogy álljanak, ahhoz, hogy videojátékozás okozta viselkedészavarról beszéljünk.

Összefoglaltuk, milyen tünetei vannak, és hogyan lehet kezelni.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!